Gergely Tamás: Brassói káposzta

Egyed Péter emlékére

Nagyobb ünnepek alkalmával, mint amilyen a karácsony, az erdélyi, vagyis otthonról hozott hagyomány szerint töltött káposztát készítünk. Amit egyesek töltelékes káposztának neveznek, s amit a svédek, vagyis új hazám lakói is ismernek, ugyanis egykori uralkodójuk, XII. Károly – akinek Magyarországon való átvonulását Debrecenben és Budapesten is emléktábla őrzi – törökországi tartózkodása idején megismerte, megszerette, majd Svédországba hazatérve meghonosította.

Nekem mégis a kolozsvári káposztás étterem jut a karácsonyi asztalnál Stockholmban az eszembe, egészen pontosan az, hogyan ebédeltem ott egyszer Egyed Péterrel, a Kriterion Könyvkiadó egykori szerkesztőjével.

Brassói káposzta volt a menü aznap, s hát mosolyogtam magamban, illetve meg is beszéltük, hogy Brassóban, ahol én nevelkedtem, nem brassói, hanem kolozsvári káposztának nevezzük nagyjából ugyanazt a fogást. Pétert a nyelvészkedésem érdekelte, hiszen a betű embere volt: költő, prózaíró, esszéíró, szerkesztő. Volt, mert túl korán meghalt. Én a szerkesztő Egyed Pétert ismertem jobban, az ő keze alatt lett könyv kezdeti szövegeimből.

Szóval én nem a kolozsvári brassói káposzta ízére emlékszem, hanem arra a találkozásra. Péter jó szokásához híven megkérdezte, mit írok, s amikor azt válaszoltam neki, hogy semmit, mert nem olyan idők járnak, hogy írni, publikálni érdemes lenne, biztatott. Hogy muszáj. Kötelességem. Teltek közben az évek, változtak az idők meg a helyszínek, s én mára elfogadtam az igazát. Bizonyítják a könyveim. Meg ez a kurta jegyzet.

Az illusztráción kolozsvári utcakép 1975-ből (Fotó: Fortepan).