Gergely Tamás: Terebesi mangó
Nem tudom, a magyarországi fiataloknak milyen olvasókönyvük volt, mi Erdélyben kívülről fújtuk Petőfinek A Tiszánál című versét. Az, hogy: „Ott, hol a kis Túr siet beléje” egész életre elraktározódott. Viszont eszembe sem jutott Brassóban – ahol születtem és nevelkedtem – azt remélni, hogy a „kis Túr”-t valaha is meglátom. Megtörtént mégis.
Egyetemi tanulmányaim után a Szatmár megyei Tamásváralján tanítottam, ám Túrterebesen laktunk, onnan ingáztam naponta. Keserves idők voltak: reggel hatkor vártam a Szatmárról induló tarnai buszt, a központban, vagyis negyedórás gyaloglás után. Ott, Terebesen a folyó különben nem olyan terebélyes, mint Tiszakóródnál, ahol a Tiszába torkoll. Annyira jelentéktelen, hogy sokáig nem is tudtam, hogy az a Túr. De mint ahogy a Tisza Petőfi versében „Zúgva, bőgve törte át a gátot, / El akarta nyelni a világot!”, a Túr is megbokrosodott ’71-ben, betonmederbe kellett kényszeríteni, rontani az esztétikáját.
Megkésve, 26 évesen vonultam be katonának onnan, messzire mindentől. A lakhelyünkhöz való kapcsolatot feleségem, Éva teremtette meg, nem fogja a Kantin-olvasó elhinni: terebesi mangóval. Mangólével. Nem eperből készült termékkel (eperérés idején Túrterebesnél az egész vidéket betöltötte annak az illata, annyi volt), hanem mangóléből ki tudja, hol készült konzerveket hozott-küldött kis 150 grammos konzervdobozokban. Éppen akkorában, hogy befért a katonanadrág zsebébe, ebédkor csak előkaptam, és annak ellenére, hogy testmeleggé lanyhult, élvezettel kortyolgattam. Nem felejtem az ízét! Nemcsak hogy finom volt, de civil biztatást jelentett a katonaság hónapjainak a túlélésére.
Lábjegyzet is tartozik a sztorihoz: Terebesen – egész közel a házhoz, amit béreltünk – működött egy kis vegyesbolt, s olyan időket éltünk, hogy nem az azt vezetők határozták meg többnyire, milyen árut kapjanak, hanem árukapcsolással adtak nekik az óhajtott termékekből úgy, hogy mást is át kellett vegyenek. Ilyen szocialista nemzetgazdasági húzással került a mangókonzerv a túrterebesi boltba, ahol senki sem vásárolta, kivéve a „némettanár nénit”, akinek a férje a hadseregben szolgált.
Illusztráció: dombóvári kirakat 1964-ből, ha nem is mangóval, de ananászkonzervvel (fotó: Fortepan/Erky-Nagy Tibor).
