Petrőczi Éva: A kis boltok Angliája
Bevallom, nekem sokkal jobban tetszik ennek a dúlt napokat derűssé-illatossá varázsoló, eredetileg Münchenben megjelent regénynek az eredeti címe: Der kleine Teeladen zum Glück, Valerie Lane 1, mint a magyar: Teázó a boldogsághoz. A Valerie Lane álmodozói. Aki – hozzám hasonlóan, legalább kutatóutak, illetve konferenciák jóvoltából (saját anyagi erőből, s csak úgy, jó mulatságként, fájdalom, soha!) – viszonylag gyakran megfordult Angliában és Walesben, az teljes szívéből értékelni tudja a német cím „kleine”, azaz „kicsi” jelzőjét. De még Nagy-Britanniában töltött hetek nélkül is, ha szereti, hogy csak egy példát mondjak, a világsikerű film, a Sztárom a párom kisvilágát. Igen, az igazi brit életérzést hiába keresnénk az óriási Lyons-teázóláncban, a boltok közül pedig a Safewayben, vagy éppen a Pennymarkt hálózat boltjaiban. Ezeken a helyszíneken is udvariasak, sőt, kifejezetten kedvesek, de ritkán találunk rá bennük olyan életmentő, krízisekből kivezető kisközösségekre, mint a teásbolt-tulajdonos Laurie és négy barátnője. Öt, különböző korú hölgy, a majdnem gyereklány-korútól a 88 éves, cornwalli, következésképpen halaspite rajongó Mrs. Witherspoonig.
Ami személyes tearajongásomat illeti, az nyivászta csecsemőkoromban kezdődött, ugyanis – hat műtétet túlélt anyám nem tudott szoptatni – ki nem állhattam az ötvenes évek babatápszereit. Az Orizát végképp nem, a kicsit kávéízű Zamakót valamivel jobban. Kisiskolás és kamaszkoromban is rendes teakrízis volt mifelénk, unalmas választékkal, amelyet azonban szeretett Ómim, apám egyik nagynénje valósággal elvarázsolt. Ha – minden sátoros ünnep előtt – a pécsi Nagycsemegében olykor lehetett narancsot kapni, akkor a rá jellemző türelemmel jókora mennyiségű kockacukrot dörzsölt be megmosott-megszárított narancshéjjal, s ezt üvegekben tárolta. Így lett csoda-narancsteánk, jó hosszú időre.
Az igazi teamánia azonban igazán csak akkor tört rám, amikor 1974 februárjában, Anglia földjén, belekortyolhattam az első csésze Earl Grey teába, ebbe a bergamottolajjal ízesített finomságba. Ettől kezdve, addig, míg egy idő után nálunk is árusítani kezdték, sőt, „lánytestvérét”, a lágyabb Lady Grey-t ugyancsak, minden Angliába készülő barátból-ismerősből (persze jó magyar forintokért) kipréseltem a magam Earl Grey dobozkáit.
Manuela Inusa könyvének teái természetesen sokkal rafináltabbak, „művészibbek” egykori kedvenceimnél. Olyannyira, hogy a legtöbbjük szinte afrodiziákumnak tűnik. Mert igaz ugyan, hogy a teák alapanyagait a kedves, szép, de nagyon félénk Laurie nagybetűs Ideálja, a teakereskedő Barry szállítja, de a keverékek, s azok költői neve már a legendákkal teli oxfordi Valerie Lane álmodozó teabolt-tulajdonosnőjének az érdeme.
Laurie nem csak Barrybe szerelmes, hanem a munkájába is, s ezzel nagyon sokat segít önmagán és másokon. Már boltja hangulatával is: „Laurie valami újra vágyott. Átvillant az agyán, hogy az új teafajtákat egy kincsesládába rendezhetné. A dekorációt mindig a legfrissebb szerzeményeivel összhangban választotta, hogy az újdonságok különösen jól érvényesüljenek. Az indiai fűszeres teákhoz és a marokkói gyümölcsteákhoz egy távcső, aranyérmék, vagy talán egy kincsestérkép illene. Valami, ami hangsúlyozza, … hogy mennyire értékesek a teafajták.” Ezekben a törekvéseiben az öt Valerie Lane-i hölgy közül a régiségkereskedő Ruby, s a csoki- és sütiboltos Keira a legfontosabb segítői, s végül az illatos teahullámokon biztos révbe hajózó főhősnőnk legfőbb szövetségesei.
Lássunk végül egy, a mai vírusdús időkben nem csak finom, de immunerősítő Laurie-teakompozíciót a Gyömbér-citrom-borsmenta triót: „Hozzávalók egy adaghoz: 1 darab (kb. 3 cm) friss gyömbér, 1 csokor friss borsmenta, 2 szelet biocitrom, barna cukor vagy agavészirup. A gyömbért megpucoljuk, és vékony karikákra vágjuk, majd a csészébe rakjuk. Hozzáadunk pár friss borsmentalevelet és az elfelezett citromszeleteket is. Az egészet felöntjük 200 milliliter forró vízzel, és ízlés szerint édesítjük.” Laurie agavészirupot javasol hozzá. (Én ellenben, ismerve a mi szeretett Ráday utcánk kínálatát, inkább a barna cukorra, vagy az Eritritre látok esélyt.)
Kedvcsinálónak – a „nagyon angolos” címlapon túl – egy fotó a mostani, már hetvenegyedik születésnapomra kapott, egyszemélyes, ámde katicás teáskancsómról, mellette egy legalább 15 éve – egy svéd képeslap nyomán – „direkt” nekem csináltatott bögre, amelynek főalakja, szerény személyemre utalva: egy firkáló katicabogár!
Egy fontos utóirat: mivel én nem Cornwallban, nem egy szeles és hideg tengerpart lányaként születtem, egyetlen vendégünk se féljen attól, hogy bárkit kikandikáló halfejekkel dúsított pitével merészelek megkínálni, azaz a fura gusztusától függetlenül nagyon aranyos Mrs. Witherspoon nosztalgia-kosztjával. Igaz, én azért nálánál tizenhét évvel ifjabb vagyok!
Manuela Inusa: Teázó a boldogsághoz. A Valerie Lane álmodozói | Kiss Orsolya fordítása | Kossuth Kiadó, Budapest, 2022 | 253 oldal, 3800 forint | Nyitófotó: Petrőczi Éva.
