Jeszenszky Zsuzsanna: Római vacsora

Fulvius Quarto elátkozta a pillanatot, amikor szakmai önérzete fogadásra kényszerítette Róma második legjobb szakácsával. És veszített. Kénytelen volt hát a conviviumot egy kereskedőnek és vendégeinek elkészíteni. Ő, aki még Nerva császárnak és szenátoroknak is főzött.

– Eközben az a fattyú Manlius röhög a markában – gondolta, miközben a kézikocsiját végigtolta a Vicus Longuson.

Ebben az időben már senki nem járt az utcákon, kivéve azokat, akik sötét ügyekbe keveredtek és nem átallottak a város ezen jóhírű negyedében lődörögni. Fulvius éppen ezért igyekezett minél hamarabb a kérdéses házhoz érni, nehogy a vacsorára nehezen és drágán beszerzett alapanyagaira valaki szemet vessen.

Meg kellett hagyni, Sulpicia asszonynak igen határozott elképzelései voltak, és Fulvius csak remélhette, hogy a nő nem fog végig a háta mögött állni és újabb utasításokkal ellátni őt munka közben.

Az út végén feltűnt a Messala ház. Az ajtót el sem lehetett volna téveszteni: egy rabszolga állt előtte fáklyával a kezében.

– Üdv néked Pius Messala villájában – mondta, mikor Fulvius odaért, majd beljebb tessékelte őt. – A konyha erre van.

A szakács betolta az udvarra a kocsit, majd követte a servust. A ház nagyobb és előkelőbb volt, mint amilyennek képzelte. A padlót színes mozaikok fedték, melyek vadállatokat, kacsát, szarvast, vaddisznót ábrázoltak. A falak egyszerű vörösben pompáztak, mindenféle díszítés nélkül.

– Mivel kereskedik Messala? – kérdezte Fulvius, miközben nem győzött álmélkodni.

– Elsősorban borssal – válaszolta a servus, majd megállt. – Itt is lennénk. A konyhát kitakarítottuk, az edényeket alaposan elmostuk. A tűzhelyben előre felszítottuk a tüzet, hogy erre se legyen gondod – magyarázta. – A fűszereket, köztük borsot is a polcon álló kis tégelyekben találsz. A domina engedélyével használhatsz belőlük, amennyit szükségesnek ítélsz.

– Köszönöm Sulpicia asszony nagylelkűségét – válaszolta Fulvius.

– És van itt még valami – mondta a servus, majd a meghökkent szakács elé tolt egy tizenhárom év körüli lányt. – Ő itt Simta, a segítségedre lesz.

Fulvius ebben őszintén kételkedett. A lány nyakára nyomott rabszolgabélyeg még teljesen frissnek tűnt. Ráadásul szír volt, és közismert tény, hogy a szírek ízlése csapnivaló. A kenyérsütés az egyetlen dolog, amihez értenek, de az meg férfimunka.

A szakács kényszeredetten elmosolyodott. Ha Sulpicia asszony azt akarja, hogy ez a lány itt legyen láb alatt, akkor ki ő, hogy ellentmondjon neki.

– Hozzátok be a kocsiról az alapanyagokat és kezdjünk hozzá – mondta végül.

Legnagyobb megdöbbenésére a servus távozott és Simta egyedül ment ki, hogy végrehajtsa az utasítást. Fulvius idegesen állt egyik lábáról a másikra. Mikor a lány végre visszatért a hozzávalókkal, a férfi azonnal hozzálátott a Libum elkészítéséhez.

A sajtot felvágta és egy nagy tálba dobta. Egészen kiváló minőségű volt annak ellenére, hogy tehéntejből készült. Fulvius jobban kedvelte a juhsajtokat azon egyszerű okból kifolyólag, hogy könnyebb volt dolgozni velük.

– Tudod, hogy készül a Libum? – kérdezte Simtát.

A rabszolga ijedten rázta a fejét. A férfi gyanította, hogy még a szót sem hallotta soha életében.

– No, akkor állj ide mellém és figyelj – mondta. – Először jól ki kell nyomkodni a sajtot, míg újra krémes nem lesz. Mások adnak hozzá tejet, hogy előbb elérjék ezt az állapotot, de az csak elrontja az ízét. Persze, ez nem nőknek való foglalatosság.

Fulvius végigmérte a lányt.

– Ez aztán nyomkodhatná a sajtot napestig, akkor sem kapna krémet – gondolta a lány vézna karjait elnézve.

– Most hozd ide a lisztet és a garumot.

Simta az egyik polcról kisebb edényt emelt le és Fulvius elé tette. A szakács értetlenül nézett rá.

– Mi van ebben?

– Garum. A dominus leginkább a kalászhalból készített szószt kedveli.

– Remélem, nem csak ennyi van belőle, mert szükségünk lesz rá a többi fogáshoz is – morogta a férfi. Jobban örült volna, ha a saját alapanyagait használhatja.

Végül úgy döntött, inkább megkóstolja, nehogy túl sós legyen.

– Nem olyan jó, mintha én készítettem volna, de ha Messala ragaszkodik hozzá… – mondta, és egy kiskanálnyit tett a Libumba.

Simta közben tepsit készített elő és megpiszkálta a tüzet. Fulvius úgy látta, az olyan apróbb feladatokat, mint a sajtfalatok megformázása és kisütése, nyugodtan rábízhatja.

– Amíg pihen a tészta, elkészítjük a többi ételt – mondta.

– Hány fogást szolgálunk fel ma este? – kérdezte a lány.

– A Libum nem önálló fogás, csak afféle étvágyhozó – magyarázta a férfi. – Ezért is isznak majd hozzá mézbort. Aztán lesz vadkan spárgamártásban friss kenyérrel, végül barack fagylalt.

– Kenyérrel? Én szívesen elkészítem – ajánlkozott Simta.

– Ne is gondolj rá! A nők nem tudnak kenyeret sütni.

– De… az én apám pék.

– Rómában?

– Nem. Harránban.

– Akkor meg se szólalj! – mondta a szakács. – A kenyérre nincs gondunk. Ha mindenképpen segíteni akarsz, akkor süsd meg a Libumot és fűszerezd be a húst. Kell hozzá fokhagyma, mirtuszbogyó és rozmaring. Én addig elkészítem a mártást.

Munkához láttak. Fulvius megtisztította a spárgát és a garummal ízesített tejbe dobta.

– Borsot is tehetnénk bele – ajánlotta Simta. – Legalább abba, amit a dominusnak szolgálunk fel.

– Igaz is – gondolta a férfi. – Ha már Sulpicia asszony felajánlotta, használjuk ki a lehetőséget.

Fulvius még soha életében nem látott borsot, de úgy okoskodott, hogy mivel aranyárban mérik, rosszat biztosan nem tesz vele. Simta leemelte az egyik tégelyt a polcról és hat fekete bogyót vett ki belőle, melyek leginkább szárított nadragulyára hasonlítottak.

– Törd meg őket a mozsárban – utasította a szakács, ő maga pedig elkülönített a szószból egy tálkányit.

Kicsit sajnálta, hogy nem kóstolhatja meg a mennyei végeredményt, de Simta valószínűleg azonnal beárulná és Róma legjobb szakácsa mégsem juthatott tolvajok sorsára! Talán majd miután Messala evett belőle, kikanalazhatja a maradékot.

Mikor elkészültek, a lány néhány másik servus kíséretében felvitte az asztalokat a tricluniumba. Fulviusnak szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy hatalmas sikert fognak aratni. Akárcsak a fagylalt. A havat és a jeget egyaránt a Vezúvról hozatta, míg a mézes sárgabarack saját találmánya volt. Az elkészítése viszonylag egyszerű volt, az egyetlen nehézséget a hozzávalók Rómába szállítása okozta. Még arra is gondolt, hogy díszítésként egy-egy mentalevelet tegyen minden csészére. Aztán már csak várnia kellett, hogy Simta visszatérjen és elvigye az utolsó asztalt. De a lány csak nem jött.

– El fog olvadni a mesterművem – sopánkodott Fulvius.

Végül nem bírta tovább és ő maga indult el a házban. Már az átriumban járt, amikor felfigyelt a le-föl szaladgáló szolgákra.

– Merre találom a tricluniumot? – kérdezte az egyiket.

– Te orvos vagy? – kérdezett vissza amaz, és anélkül, hogy a választ megvárta volna, megragadta Fulvius karját.

– Dehogy vagyok orvos! Én lennék a szakács.

A servus különös pillantást vetett rá.

– Ebben az esetben attól tartok, meg kell várnod az aedilist és az éjjeli őrséget.

– Miért? – kérdezte elhűlve Fulvius, és úgy érezte, menten elájul. Talán csak nem volt romlott a felszolgált étel? Az lehetetlen, hiszen ma reggel vásárolt mindent a piacon és maga ellenőrizte az alapanyagok frissességét.

– A dominust megmérgezték – mondta a szolga és egy pillanatra sem engedte el a karját.

– De ugyanazt készítettem neki, mint mindenki másnak – kiáltott fel Fulvius, majd elhallgatott. A bors. Egyedül Messala vacsorájába tett belőle.

– Hol van Simta? – kérdezte.

– A domina megköszönte a szolgálatait és elbocsátotta.

Fulvius lehunyta a szemét. Róma legzseniálisabb szakácsa mégis az arénában végzi – ártatlanul. Bár soha ne fogadott volna Manliusszal!

Illusztráció: Pixabay.