Gergely Tamás: Szárított Fifi

A vörös áfonyával ezelőtt harminc évvel találkoztam, pontos dátumot is tudok mondani: Svédországba érkezésünk másnapján körbejártunk a „tábort” övező cserjésben Carlslundban, s a menekült magyar csoport egyes tagjai már tudták, hogy mi az a különös bogyó, s hogy a svédek sült mellé szervírozzák. Mint mi a frissen reszelt köménnyel megszórt káposztát például.

És valóban, későbbi vendéglőzéseink során előkerült, különös volt az édes vörösáfonya-zselét enni a sülthöz, de megszoktuk azt is.

A nyugat-stockholmi Råckstába költözve első utunk a közeli Mälar-partra vezetett. Éppen a vörös áfonya érésének idején, még nem volt vörös a bogyója, mindössze rózsaszín, éppen csak összehúzta a virágát. Akkor megírtam a meseregényeim egyikét, a Fifit. Róla meg magamról nyilván, a vörös áfonya illatában én is benne vagyok.

Hanem a minap kis ajándékot kaptam, benne egy celofán zacskóban liofilizált (fagyasztva szárított) piros bogyókkal. Hm. Első érintésre a nyelvem túl száraznak találta, ám amikor feloldódik a szájban! Az a kesernyés-savanykás íz a lelkemhez szól, akár aludttejre szórom, vagy csak bekapom magában…

Fotó: Gergely Tamás.