Kállay Kotász Zoltán: Fúzió

Ki tudja már, hanyadszor, megismételte: – Atombiztos!
A kelkáposzta-főzelék, készültségi állapotát jelezve, pöffent egyet.
– Föld alá bújni…? Ostobaság! –
és megpörgette mutatóujján a kulcscsomót.
Anyám a spejzajtó melletti kisszéken görnyedt
     (körmeit mélyen a tenyere közepébe vájva,
     de ezt csak jóval később figyeltem meg).
A fekete SZTK-szemüveg lejjebb csusszant Konta bácsi orrán.
– Talán az jár a legjobban, aki a robbanás epicentrumában tartózkodik,
és…
Ekkor megszólalt a bejárati csengő.
A főzelék rotyogása félmondatokat engedett csak a konyháig szüremleni.
„Pomperspitz atya… Egyházi adó…”
„Nem, nem!”, éles, jól kivehető hang, anyámé. „Nem fizetek
semmit! Marxista vagyok!”
Becsapódott az ajtó, aztán még hallatszott,
Rózsika néni, a szomszédunk csengője csilingel.
A lábosfedő megemelkedik, böffenés.
– Na, megyek – somolygás, pördítés. – Az előbbi egyébként, Kotászné,
szép kiállás volt… Csak hát… Már mindegy!
Sípoló és morgó, mindent megremegtető hang ömlik ránk…
Trunkó, az alsó szomszéd fúrni kezdi a falat.
Konta bácsi orcái kiszínesednek,
felemeli a talpát, néhányszor erőteljesen a padlóhoz veri.
– Va-sár-nap nem fú-runk! Pi-hen-ni a-ka-runk!
– Ugyan, ugyan – ingatja a fejét anyu. – Nem mindegy? –
Felemeli a hüvelykujját, lassan lefelé fordítja.
– Ronald és Mihail nyomják már a gombot…
1985

Illusztráció: Budapest, Váci utca, 1986 – Mihail Gorbacsov szovjet pártvezető városnézésen Kádár János kíséretében (Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán).