Címke: Kállay Kotász Zoltán

A Tusnádi utca közepén jártam, amikor megszólítottak. / – Kisfiú! Gyere ide! / (Ezzel nem csak az volt a baj, hogy nem voltam kisfiú, / egy tizenkét éves nem kisfiú már, / Jancsi sem voltam, mert hiányzott mellőlem Juliska.) / – Kisfiú! Segítenél? / A néni egy garázsajtóból hunyorgott.

– Nem tud megromlani – legyintett nagyi, / miután körbehunyorogta a fémdobozt. / Konzervnyitó, kotrás, lábas, sparhelt.

Ha biztosra akart menni, nagyi rácsost sütött, / receptje odaégődött a ha-álmomból-felébresztenek-is-tudom-ba…

Kapcsoljuk be a rádiót! / „Oh, kisleány, te nem vagy kisleány, / te jól tudod, hogy mit miért teszel, velem, igen…” / – Kapcsoljuk ki… – odanyom a Szokolra. / A konyha felé fordul. – Drágám, szomjazunk, / hozz be két Bambit! Behűtve!

Ki tudja már, hanyadszor, megismételte: – Atombiztos! / A kelkáposzta-főzelék, készültségi állapotát jelezve, pöffent egyet. / – Föld alá bújni…? Ostobaság! – / és megpörgette mutatóujján a kulcscsomót.