Nádasi Krisztina: Mikrobiom
Kornél a nyitott pénztárcájára meredt. A fia fotója nézett vissza rá – olyan ősrégi szokás volt ez, fotót tartani az ablakos tárcában, Kornél az apján kívül senkit sem ismert, aki így tett. Sőt, pénztárcája sem volt már manapság senkinek.
– Csaknem igazi bőr?
Kornél kis körasztala mellett egy elegáns nő állt, királykék kiskosztümben, fehér magassarkúban.
A férfi bólintott, felpattant, megigazította zakóját, és enyhén meghajtotta magát.
– Ne haragudjon – folytatta a nő –, egy barátnőm ajánlotta ezt a hagyományőrző éttermet, és meglepődtem, hogy amint belépek, meglátok egy ilyet… – A nő elhallgatott, ahogy a főpincér lépett hozzájuk. Udvarias arcán őszinte mosoly villant.
– Sajnálom, hölgyem, sajnos minden asztalunk foglalt.
– Ó.
Kornél hezitálás nélkül a vele szemközti, fehér székre mutatott.
– Ha meg nem sértem… Csatlakozzon. Én most rendeltem.
A nő hálásan Kornélra mosolygott, és kezet nyújtott.
– Ilke Jónsdottir.
Kornél is bemutatkozott, leültek, Ilke a napi menüt kérte a főpincértől. Óvatosan Kornél pénztárcája felé pillantva kérdezte, okosórával fizethet-e.
– Sajnos ennél régebbi fizetőeszközöm nincs, de a barátnőm szerint elfogadják.
– Persze, hölgyem – mondta a főpincér kedvesen –, bármi nem biometrikus azonosítású fizetőeszközt elfogadunk.
Ilke elégedetten mosolygott vissza a férfira, majd ahogy az távozott, a nő izgatottan Kornél felé fordult.
– Szóval?
A férfi egy pillanatig értetlenül bámult vissza a nő kicsiny, kerek arcába. Minden kicsi volt rajta: apró szemek, fitos orr, pici száj. A nő feje tetején ráadásul kicsi kalap ült, kék, ovális bonbonos dobozként, kétszáz éve volt tán divat; remekül eltalálta a hagyományőrző étterem hangulatát.
– Ó, ez – kapott észbe Kornél, és kinyitotta újra a pénztárcáját; a nő érkezésekor becsukta. – Igen, marhabőr. Még az apámé volt. Ez pedig a képen itt Nátán, a fiam.
Ilke talán mondott volna valamit erre, talán nem. Fiatal pincérlány lépett hozzájuk, limonádét hozott mindkettőjüknek, a nő elámult, hogy a pohárban igazi jég van, csakis vízből.
– Csodálatos ez a hely. Eredetileg csak az vonzott, hogy már a kerthelyiségben sem működik az agyhullámkamera, és valódi emberek szolgálnak ki, de…
– Megértem.
– Úgy látom, ön szereti a régi szokásokat.
Kornél egy utolsó pillantást vetett Nátán mosolygós fotójára, majd a zakója belső zsebébe csúsztatta. – Bizonyos szokásokat igen. Inkább úgy mondanám, nem dobom ki az ablakon a régit csak azért, mert régi.
– Hmm, hadd találgassak. Ön pénzügyes?
– Valóban. És ön… – Kornél elgondolkodott. – Szállodában dolgozik esetleg?
Ilke elnevette magát.
– Orvosbiológus vagyok.
– Á!
Kornél a mellkasára tette a kezét.
– Baj van? – kérdezte a nő.
– Nem… miért lenne baj?
Ilke a férfi keze felé biccentett.
– Nem – ismételte meg Kornél –, csak a… csak tudja, nemrég volt szívműtétem… és hát…
– Mindent értek – bólogatott a nő. – Nem akarok beleszólni, de… úgysem valószínű, hogy találkozunk még valaha… szóval logikusnak tűnik a feltételezés, hogy bionikus szívet kapott, és a fiát, akinek a képét a tárcájában hordja, bántja mindez.
Kornél leesett állal meredt Ilkére.
– Szóval így van – sommázta a nő halkan. Tétovázva folytatta. – Ha megenged nekem egy megjegyzést… a szeretetet nem a szív sejtjei tárolják. – Félve nézett a férfi egyik szeméből a másikba, majd hogy nem kapott visszajelzést, tovább beszélt. – Minden sejtünk alap építőköve az információ, a nulla és az egy, az igen és a nem. Nem csak a szív működik így, hanem az egész szervezet… nem véletlen, ha a gyomrunkban vagy a mellkasunk közepén érezzük, ha valakit szeretünk vagy ha valaki megbánt minket. A… a fia utánaolvashatna ennek, megnyugodna… főleg, ha tudományos alkat, esetleg.
Kornél még mindig rezzenéstelenül ült.
Ilke elvörösödött.
– Ne haragudjon. Megbántottam. Inkább elmegyek…
Kornél kinyúlt a kis asztalon, és megfogta a nő kezét.
– Nem. Kérem, maradjon.
Fiatal felszolgáló lépett melléjük.
– Halleves?
Kornél elengedte Ilke kezét, és hátradőlt. A fekete inget és derékkötényt viselő fiú mindkettejük elé kaportól illatozó levest tett. Ilke habozva nyúlt a kanál után. Kornél eltökéltebb volt; még azt is eldöntötte magában, hogy azt, miszerint özvegy, majd csak a következő találkozójukon mondja el a nőnek.
Illusztráció: Pexels + Pixabay + Kantin.
