Kállay Kotász Zoltán: Somlói galuska

Zamárdiban, a nyári szakszervezeti kéthetes üdülésünk
utolsó napján történt…
Diós és kakaós piskótával vegyesen, ahogy azt kell,
a piskótákat kissé megáztatva rumos sziruppal, ahogy azt kell,
a szirupban reszelt narancs- és citromhéjjal, ahogy azt kell,
tejben áztatott megduzzadt mazsolával megszórva, ahogy azt kell,
tejszínhabrózsákkal a tetején, ahogy azt kell,
kakaóporral és pirított diódarabkákkal meghintve, ahogy azt kell,
vanília- és csokoládé-öntettel megcsorgatva, ahogy azt kell…
Ahogy azt kellene, de ahogy sehol sem csinálják,
kivéve Zamárdiban, 1981-ben,
a szakszervezeti kéthetes üdülésünk utolsó napján.
– Menjünk be imádkozni – szólt anyu aznap délelőtt,
és bementünk a templomba imádkozni
(se azelőtt, se azután
nem láttam anyámat templomba bemenni),
miatyánk, üdvözlégy,
„kérünk, hogy Zolika a pótvizsgán jó jegyeket kapjon”,
aztán kis csönd után,
„kérünk, hogy Zolika a pótvizsgán simán menjen át”.
Nem azért kellett vizsgáznom, mert hülye voltam és megbuktam,
hanem a hiányzások miatt.
(„Rekord,” Emese néni az 1800-as évek végéig
visszalapozta az iskola évkönyveit, és kijelentette, „rekord,
még senki nem lógott annyit, mint Kotász.”)
– Nálunk aki nem diplomás, szart sem ér,
akinek nincs érettségije, nem ember – jelentette ki anyu,
miután megkérdeztem:
nem mindegy, hogy milyen jegyeim vannak?
– Menjünk be a cukrászdába – szólt aztán,
és beültünk a cukrászdába,
és rendeltünk két somlóit,
és se előtte, se azóta nem ettem olyan somlói galuskát,
mint akkor, Zamárdiban, 1981 nyarán,
a szakszervezeti kéthetes üdülésünk utolsó napján.
(1981)

Illusztráció: Eszpresszó 1980-ból – Hotel Silvanus, Visegrád (Fotó: Fortepan / Bauer Sándor).