Kállay Kotász Zoltán: Babra megy a játék

– Gyere, muki, segíts!
Megindulok az előszobán át a konyhába.
– Kiválogatod a kavicsokat?
Elém borít a kerek fémtálcára félkilónyi szárazbabot.
(Mit keresnek kavicsok a babban?
Akkor ez eszembe se jutott,
ám a következő évtizedekre az egyik legfontosabb,
megdöbbentő válaszokat felszínre dobó alapkérdéssé vált.)

Hopp, egy kavics.

A bab: abban
minden benne van, szinte a benne-levés maga,
nem keserű, nem édes, megsűrűsödött föld-íz,
lassan áztatja puhává a víz,
a testesülés anyaga.

Hopp, egy kavics.

Sárgarépa, fehérrépa,
„ettől fütyülsz majd!”, úgy látszik, fütyülni
tudni kell,
a répák hosszúra szelve
nyújtóznak a levesben édesdeden.

Hopp, egy kavics.

A gyulai kolbász belekarikázva, belefőve
zsíros-fűszeres levet
izzad a babba.
Vöröses, gyöngyöző,
fénylő cseppek.

Hopp, egy kavics.

A hagyma a rántás alapja;
„hagyd, hagyd!”, ezt kell megtanulni,
hagyni mindent alakulni,
héj a héj alatt, és a legvégén is csak a héj, ez az alap:
„ételt nem lehet elhagymázni”.

Hopp, egy kavics.

Só és bors, „ízlés szerint”,
no de ha beletesszük, és a bablevest többen is eszik,
akkor már nincs olyan, hogy „szerint”,
mert mindenki ugyanazt eszi;
eszi, ami kapott.

Hopp, egy kavics.

Babérlevél, hogy babérkoszorús legyen a bableves-költemény,
s bár a koszorút szétfejtették,
egy-két levél hosszú alámerülésekkel ott tempózik
a sűrűjében, a bablében,
mely a főzelék felé kacsint már, de csak éppen.

Hopp, egy kavics.

A csipetke (minden egyes
darabja nagyi által csípve, formázva)
a tésztaság képviselője a levesben,
tésztagolyó, jó ráharapni,
a bab már szinte szétomlik, a csipetkét lehet rágni.

Hopp, egy kavics.

A fűszer-gazdagságot egy-egy nyelet
erejéig a krémes tejfel
semlegesíti, mely a leves tetejére csapva úszkál,
mint földrajzi térképeken
a felfedezetlen fehér területek… Babragusztán.

Megmutatom nagyinak
a maréknyi kavicsot, ami kiszedegettem.
– Hűha! De sok fogunk kitört volna!
Kész az ebéd, be is teszem
gyorsan a műfogsoromat…

Illusztráció: Pixabay.