Jászberényi Attila: A tócsni neve

A magyar népi konyha szegénységszülte liszt-szalonna-krumpli Bermuda-háromszöge nem hatott épp megtermékenyítőleg a gasztrodiverzitásra, a leleményt és furfangot azonban nem tudta elnyelni. A lényegileg hasonló ételek formai és nyelvi változatossága bámulatba ejtő. Létezik például egy étel, aminek több neve van, mint volt Ságvári Endrének. A legelterjedtebb nevén tócsni, avagy lepcsánka/lapcsánka univerzumra gondolok. A két névhasználat között a tót, illetve rutén behatás határát kereshetjük. Míg előbbi, összes mutációjával (tócsi, taccs, tokcsa) inkább a nyugati, addig utóbbi (lapótya, lapotyka, lepkepotyi, lepcsák variációkban is) főképp a keleti országfélben honos. Igaz ugyanakkor, hogy a ruszinos változat nem, vagy kevesebb tojást tartalmaz, így színre is fakóbb.

Északon, Hevesben és a Palócföldön a macok – úgy is, mint a kiváló egri étterem neve – hódít (népi etimológiailag mackó és krumplimackó), de az illegalitásban tényleg Ságvárival összemérhető számú konspiratív néven is azonosítható. Görhönyként, cicegeként (alias cicere, cicedli) és borzaskaként például a Szlovák Sörözőben is kapható, de a bramburák-bandurák-bere-berhe-berét, a placki-pacsni-pacsa, harula-hurablé fokozások leginkább csak otthon használatosak.

És akkor még nem beszéltünk a krumpliprósza, krumplimálé, krumpligánica, krumplibaba, krumplibodag, krumplis fluta féle beszélő nevekről, illetve a magyarázat nélkül álló fedősztorikról, mint a matutka, kremzli, latkesz, guhi, enge-menge.

A valamikori tótlángost urbánus fiatalok ma tót pizzának is emlegetik, és nem átallják cukkiniből is elkészíteni.

Illusztráció: Pixabay