Abafáy-Deák Csillag: Vacsoravendégek spárgával

Az ebédlőasztalon nyolc teríték. Senki sem ül körülötte, ennivaló sincs rajta. Minden aprólékosan elrendezve, harmonikusan, a kék, fehér szín váltakozik. Az asztal fejénél állok, hátam mögött csukott ajtók. Kezemben kés, a teríték hiánytalan, látszik, hogy nem az asztalról vettem el, fanyelű steak kés, ami nagyon éles. Hegyes is. Nem dugom el, sőt, mutatom, szinte büszkén. Azt jelenti, hogy használtam. Vagy használni fogom, ha kell.

Kés a vajban, vajretek és gyönge spárga.

A világon a német spárga a legjobb és itt is készítik el a legjobban. Még a Japánban levő külföldi éttermek is Németországból rendelik a spárgát, mint alapanyagot.

Itt most nem a spárga jött Németországból, hanem, aki főzi. Nem én rendeltem, jött a lábán. Nem kötözött sonka lesz a menü, húsvét már rég elmúlt. Megvolt a feltámadás.

Én nem főzök, az én feladatom a dizájn, a blikkfangos terítés. Szeretek csomagolni. Régi bőröndöm spárgával volt összekötve, hogy szét ne essék. Gyakran kaptam csomagot, kollégiumban laktam. Nagyanyám spárgával kötötte át a papírdobozt, miután csomagolópapírba göngyölte, az íveket gondosan behajtotta.

Az abroszt csomagolópapír helyettesíti, kézzel rajzolt cikornyás feliratok díszítik, Spárga buli szöveggel. Pókhálóként átszövi az egész asztalt, akárcsak a spárga. A rögtönzött abroszt, szoros bogra kötve, spárga rögzíti az asztal lapjához és a lábához. A tányérokon a szalvéta gyűrűje is spárgából tekerve. Én sodortam, hengereztem, és kötöttem össze őket. Mindig gondos voltam. Nagyanyámtól örököltem ezt a tulajdonságot.

Apám csak nevetett rajtam, péniszirigységed van kislányom, mondogatta, mert mindig a férfiak között lábatlankodtam. Történeteiket hallgattam. Kalandokat a nőkkel. Soha sem hallottam tőlük, hogy spárga. Lakat, kötél, azt igen, mert valaki bezárta magát, valakihez betörtek, vagy felakasztotta magát, ilyeneket gyakran hallottam a férfiaktól, akik rám se hederítettek. Fekete ruhában állok az asztalnál. Mosolyogva. Nyakamban a medál spárgán lóg. Feketén.

A spárga a zöldségek királya. Én a teríték királya vagyok. Spárga buli, én találtam ki. A spárga rendszeres fogyasztása jó hatással van a bőrre. Csökkenti a pattanások és az ekcéma kialakulásának esélyét, véd a ráncosodástól. Megnézhetik a bőrömet, ki nem találnák, hány éves vagyok. Spárga buli lesz.

Rég akartam már egy kiadós vacsorát, ahol nem lesz más, csak spárga, hozzá egy kis szósz, meg némi krumpli, ami mégis nemzeti étel. Kötözni való bolond vagyok. Kés van a kezemben és elszánt vagyok, használni is fogom. Nem használtam. Nem én vágtam el a spárgát, a köteléket.

Nem tudom, hol vannak a vendégek, talán attól félnek, őket is megkötözöm, összekötözöm? Mi lesz az én vaj spárgámmal, már a nyálam is csorog, ha arra gondolok, milyen finom tud lenni a tavaszi spárga. Nem könnyű megfőzni, akárcsak a férfiakat, fontos az időzítés. Túlfőzni sem szabad. Ha fás, az istennek sem fő meg, ehetetlen. És milyen kínos, ha egy férfi akkor lágyul el, amikor nem kellene.

Minden a spárgáról szól, a csábításról, mert a szerelmesek is kötözik magukat. Nem szado-mazo. Megkötöm lovamat, mikor a hold felkel. Népdal, de engem a spárga érdekel. Ahogy nagyanyám megkötötte a vizeskanna fedelét, hogy el ne hagyjam, amikor bablevest vittem benne nagyapámnak. Spárga. Azon száradtak a ruhák. Spárgával kötöttük meg a kerítésajtót, mert rossz volt a rigli. Nagyapám gatyájába is spárgát húzott a nagyanyám gumi helyett. Spárgával volt megkötve a nadrág is. Csomóra. Tartotta a nadrágot.

Nem félek, hogy fás lesz a spárga. A spárgával mindig szerencsém volt. Valahogy volt érzékem ahhoz, hogy megkülönböztessem őket, és csakis a megfelelőt válasszam. A férfiaknál már nem volt ilyen szerencsém. Gyorsan elfásultak, nem bírták mellettem. Nem kötöttem meg őket. Bezárkóztam. Magamba. Amikor tornaórán spárgába kellett lemenni, menten feladtam, hogy balerina legyen belőlem. Beteget jelentettem, hogy megjött. Ki jött meg, értetlenkedett padtársnőm, fejletlen volt.

Csomagolás, kötés, kés. Kő, papír, olló. Csomagolópapír, spárga, kés. Senki se ül az asztalnál. A spárga fás volt, nem lehetett puhára főzni. Se lenyelni.

A nyomtatóban kicserélem a színes patronokat, legyen élethű a kinyomtatott fénykép. Ketyegve, A4-es formátumban döcög kifelé a nyomat, felső része már látszik, rózsaszínű, talán véletlenül rossz helyre kattintottam. Kiesik a kép a nyomtatóból. Most is ott állok az asztalfőnél, fekete ruhában, nyakamban a medál fekete spárgán lóg. Kezemből nem esett ki a kés, rózsaszínű köd borít mindent. Barbie-horror. Szellemképes. Az asztalnál nem ül senki. Most sem.