Gyerekkoromban gyakran hallottam a kifejezést: háztáji. Anélkül, hogy különösebben belegondolt volna az ember, tudta mit jelent. Faluról való, a nagyszülők, vidéki rokonok háza tájáról való, gondosan ültetett, kapált, öntözött, odafigyeléssel termelt zöldségféle került ki belőle. Nálunk anyukám használta a szót, szerette az ilyen szavakat, ma is szereti, csak ma már kikopott a szókincséből.

A háztáji termés, a háztáji termelés – bár jelentésében minőségi élelmiszert rejt – az eredet tekintetében, megjelenését és elterjedését alapul véve, a paraszti gazdaságokat érintő, nem feltétlenül kedvező folyamat eredményének mintegy melléktermékeként jött létre, mérsékelve a termelőszövetkezetekbe való tömörülés kényszerének súlyát. Nagyanyámnál a háztájit úgy hívták: mező. „Gyerünk, fiam, a mezőre répáért!” Hát, már a mezőn ugyan hogyan teremne répa? A mondatban rejlő ellentmondás feloldása az eltérő szóhasználat. A háztáji emitt mező, amott szimplán a föld, közeli ismerőseimnél „kenderföld” (az említett kender jelen esetben a vászon alapanyaga), és folyamatosan közelít a kiskert, konyhakert, veteményes fogalmakhoz, ahogy telik az idő.

Ha azt mondjuk, háztól hordjuk a tejet (házi tejet hordunk), akkor a ház mint jelző megjelenése azt sugallja: jó minőségű tejet veszünk, nem vizezett löttyöt. Háztól venni azt jelenti ebben a kontextusban, hogy a háziasszony, az otthoni szakács, vagy az, aki épp a bevásárlásért felelős a családban, odafigyel az alapanyagokra. Sokan ezt még ma sem tartják fontosnak, vagy a keskeny pénztárcával magyarázzák az odafigyelés elmaradását, esetleg az időhiányt és az elfoglaltságot hozzák fel okként. Létezik azonban egy valósabb érv a jó minőségű alapanyag beszerzésének elmaradására: a piac hiánya. Ha az ember fia nem ért a kertészkedéshez, ha nincs kertművelő rokon vagy barát, ha nincs a közelben jó piac, bizony, az alapanyag megszerzése küldetéssé válik.

A termelői piac áruja szinte azonnal bizalmat ébresztő, valljuk be, ma nagy divat ide járni, utazunk eleget egy-egy jó hírű piac kedvéért. Ha az ember falun él, különösen bosszantó, ha máshová kell mennie, főképp, ha tudomása van arról, hogy a faluban is termelnek ezt-azt az emberek. A szomszéd faluban is van néhány jó kertész, készül sajt, füstölt mangalicaláb, szalonna. A jó piacnak híre megy, megjelennek a kísérőtermékek, a piac vásárjelleget ölt, lehet válogatni, jól telik az idő. No, meg hasznosan. Közösség is épül egyúttal.

Mire jó még a helyi piac? Új ismeretségek köttetnek, a régiek felélednek, vevő és eladó kölcsönösen támogatják egymást, emez a jó áruval, amaz annak ellenértékével. A helyi termelői piacon vett áru akár a saját kertből való is lehetne. Egyszerűsödik az adásvétel, kulturáltabb körülmények közé kerül és rövidül a beszerzés. De mindez mellékes. A jó piac nem az árutól, hanem az emberektől jó. Mert nekik lesznek majd a jó piacról, a jó piacon elmesélhető történeteik.

Hernádkakon júniustól, az első termelői piac megrendezésétől számítva indulhat a közös mesélés, melyhez havonta ad majd a helyi áru mellett friss témát is az új piac.

1 thought on “Vass Nóra: Piacra járni jó!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel