Simon Magdolna: A flancos nyári flan és a hermineutika
„Egyébként ne higgye, Tristan úr, hogy én a magam nevében beszélek. Ne becsüljön túl. Vegye tudomásul, hogy ez színtiszta hermineutika. Hermina néni szakácsnőnk és házvezetőnőnk. A konyhában, főzési szünetben, de azalatt is, míg a húsleves fő, nyilvánosan elmélkedik. Én, miután a Véda-vitákat, Buddhát, a magasztost, a talmudistákat, a platóni akadémiát, a skolasztikus Párizst, sőt Königsberget és Sills-Mariát kijártam, beiratkoztam hozzá, s jelenleg a hermineutikát tanulmányozom. Óriási nyereséggel. Unom azt, hogy eredeti legyek. Nincs olcsóbb dolog, mint az eredetiség. Tanítványnak lenni érdekesebb. Hermina néni régebben a vulgáris gondolkozás híve volt. Az még az ostrom előtti időbe esett. A pletykát kedvelte, és annak szabad kézből való exegézisével foglalkozott. Azóta több idegen nyelvet megtanult, könyvtáram nagy részét elolvasta, és azt hiszem, iskolát készül alapítani. Mikor azt kérdezték tőle, a vastag és nehéz könyveket miképpen értette meg, a főzőkanalat fölemelte, és így válaszolt: a szakácskönyvet ismerem, és tudom, hogy több mint húszezerféle tésztát sütnek. De ha jól megnézem, kitűnik, hogy ennyi nincs. Legfeljebb százhúsz. A többi csak arányokban vagy töltelékben vagy formában különbözik. Mikor még jobban odafigyeltem, láttam, hogy alapanyag szerint százhúsz tésztáról szó sem lehet. Megszámoltam, nem volt több, mint huszonhat. Még ez is sok. Még elemibb alapra tértem, s akkor kitűnt, hogy nincs több, csak hét. A helyzet a modern tudományban is ez. Csak hét könyv van, amit alaposan el kell olvasni. A többi csak abban különbözik, hogy az egyik tekercs, a másik kifli, a harmadik táska, túróval vagy dióval vagy mákkal töltve. Tulajdonképpen fél év alatt kitanultam. A többi szemfényvesztés –
Máté felnéz. Láthatja, hogy a hermineutika bázisa szilárd. Feltétlen híve vagyok. Délelőttönkint a konyhában a zsámolyon ülök, Hermina néni a borsót passzírozza, s közben filozófiájának alapelveit fejti ki. A víz forr. Máté a teát beleszórja, és a villanyt kikapcsolja.”
Bormester Máté beszél Hamvas Karneváljában (Hamvas Béla: Karnevál; 1948–1951; Medio kiadó, 1999). Majd néhány oldallal később megtudjuk, hogy „Hermina néni porhanyóstésztát készít. A lisztet a margarinnal összedörzsöli…” Azóta érdekel, milyen az a porhanyós tészta, nyilván valami linzerszerűség, mert aztán tej, tojás és élesztő kerül bele még a regényben. A további fontos szövegeket, amik tésztagyúrás, sütés közben a regényben elhangzanak, nem idézném, de javaslom elolvasásra, átgondolásra. Mert sajnos már megint korszerű.
A hermineutika szellemében Hermina néni mondja: „Száz év. A fene egye meg ezt a történettudományt, amely megtanított minket száz évekkel csak úgy dobálózni. Sürgősen szükség van olyan tudományra, amely megtanít bennünket az öt percekkel takarékoskodni.”
Mi pedig térjünk vissza a porhanyós tésztához és a flanhoz. Itt is takarékoskodásról volt szó, csak a már otthon létező nyersanyagok időben és még jó állapotban történő felhasználásáról. Volt a hűtőben mandulatej, málna, lime, amikből – gondoltam – készítek valamit. Halvány, nagyon halvány emlékem volt egy kis francia szakácskönyvről (R. Szepessy Ilona: Francia konyha; Minerva, Budapest, 1984). No, ebben voltak a különböző flanok, és az alapot adó porhanyós tészta pontos leírása. Amit a fotón látunk, az egy porhanyós tésztával, vagy linzerrel, vagy pitével kibélelt sütőformába öntött, édes tejpite, gyümölcsökkel és a lime reszelt héjával. Flancosan: flan.