Sós Evelin: Ebéd a taszári kantinban

A különös élmények jó része idegen országokhoz kötődik, arra is volt azonban példa, hogy nem mi mentünk külföldre, hanem a külföld jött ide. Például Taszárra.

Még 1996-ban történt, az Ami Ami című elektrografikai kiállítás megnyitójára utaztunk le a Belgrádba tartó nemzetközi gyorsvonattal a Kaposvár közelében fekvő településre. Amikor a vonat megállt Taszáron, egy tipikus monarchia-korabeli állomást láthattunk, ám az épületből kilépve az ellentétek országútján találtuk magunkat. Az úton hol szekér, hol harckocsi ment előttünk. Velünk szemben pedig harci repülők, fel- és leszállás is, nem győztük kapkodni a fejünket. Egy pillanat alatt egy teljesen más világba csöppentünk.

A faluig elég sokat kellett gyalogolnunk a forgalmas út mentén, libasorban. Emlékszem, én az út szélén elpotyogtatott kukoricaszemeket gyűjtögettem (később otthon elültettem őket a kerítés mellé, de sajnos nem sikerült az akcióm, nem lett belőlük kukorica). Jó időbe telt, mire megérkeztünk a kiállítás helyszínére, a Nemzetközi Sajtóközponthoz – ki volt írva egy szocreál művelődési házra, valahol a falu közepén. Amint beléptünk, éppen egy őrségváltásba ütköztünk. Amúgy a képek jó része már a falon lógott, akik kocsival mentek, már az utolsó simításokon szorgoskodtak. Amerikai témájú alkotások voltak, nagyon érdekesek, ötletesek, humorosak is.

A megnyitó után bementünk a „kantinba”, ahol újabb meglepetés ért minket. Ez egy amerikai filmekből ismert „saloon” volt, kétszárnyú kis lengőajtóval. Hely alig akadt, tele volt a helyiség szép szál amerikai katonákkal. A hangos beszéd, a hangulat: hihetetlen élmény volt. Ez megint abba a sorozatba illik az életemből, amikor visszaemlékezve alig hiszem, hogy mindez velem valóban megtörtént, és nem csak álmodtam. Azért volt annyira feledhetetlen, mert mindez egy magyar kistelepülésen játszódott, és odamenet nem gondoltuk, hogy ennyire bekerülünk a sűrűjébe.

Resztelt májat rendeltünk, olcsó volt és finom, óriási adag, mellé csodásan csapolt sör, gyors, udvarias kiszolgálás. Taszár egy igazán kiemelkedően egyedi emlék az életemben.

Vélemény, hozzászólás?