Fekete Emese: Málnás-csokoládés sajttorta, karácsonyi születésnapra
Az úgy volt, hogy karácsonyi ajándékot kerestem, és megvettem Stahl Judit gluténmentes (és/vagy tej-, tojásmentes) sütiskönyvét, benne elképesztően látványos és csábító receptekkel. Mielőtt becsomagoltam, kifotóztam belőle jó néhány receptet, és hármat kinéztem, hogy azokat megvalósítom karácsonyra. Rengeteg spéci hozzávalót kellett beszerezni hozzá – a magozatlan és puha aszalmányoktól a mindenféle darált reszelékekig. Aztán 23-án délben megnyitottam az úgynevezett nagyüzemet a konyhánkban (mellesleg, ez az első karácsonyunk az újjáépített konyhánkban, ez mindenképpen lelkesítőleg hatott, több a hely, jobban kézre esik minden). Kétféle golyóbist akartam gyártani, és egy diós-csokoládés-málnás sajttortát. Utóbbinak külön aktualitást adott, hogy nálunk a karácsony egyben születésnap is, férjemuram december 25-én látta meg a napvilágot, van mit ünnepelni ilyentájt.
Az első – házi Sacher-tortának keresztelt – golyóbis kis híján kifogott rajtam, nehezen akart összeállni nagyjából homogén és formázható anyaggá a sokféle darabos (reszelt, apróra vágott) hozzávaló, de szerencsére nem adtam fel. Végül tényleg elkészültek a pingponglabda méretű gurigák, most két napja a hűtőben pihennek, és lassan célba érnek celofán zacskókba csomagolva, kísérő ajándék gyanánt. A velük való sok küszködés okán a másik típusú golyókat (diós-sárgarépás csodákat) meghatározatlan időre elnapoltam, ellenben a torta olyan volt, mint lapzártában a cikk: nem halogathattam, nyakamon volt a leadási határidő.
A mű alapvetően két fázisban készült. A torta alja zömmel darált dió, cukrozatlan kakaópor és összeaprított aszalt szilva vajjal összeturmixolt keveréke, ez van szépen lenyomkodva a hullámos tortaforma (nálam egy kerámia quiche-forma) aljába, peremére. (Az eredeti recept nem szilvát, hanem magozatlan datolyát írt, de menjen a szerző a karácsonyi őrületben még nyolc boltba, hogy azt megtalálja.) A krémhez mélyhűtött málnát használtam (nyáron majd adja magát, hogy frissből jöjjön a remake), továbbá nádcukrot (2 dekával kevesebbet, mint a recept írta), csokoládét (feketét, és nem fehéret, mint a receptben szerepelt, ugyanis az ünnepelt ki nem állhatja a fehér csokit), és krémsajtot (Philadelphiát – mélyen egyetértve Judittal, hogy az a legjobb). Amint látható, kicsit testre szabtam a receptúrát, pedig azt még nem is írtam, hogy a zselatint is elhagytam – nem kellett volna belőle sok, de szerintem bármennyi zselatin mindig túl sok. A tetejére még további kiolvadt málnaszemek kerültek, és mivel ez olyan sütemény, amit sütni egyáltalán nem kell, egy napig még a hűtőben várta a sorát.
A felszelése és a kóstolása csak titkon remélt örömfelkiáltásokat váltott ki az ünnepi asztaltársaság tagjai közül, a születésnapos még azt is megkockáztatta, hogy ez lett minden idők legcsodálatosabb süteménye (már azok közül, amikkel én próbálkoztam). Köszönjük hát Stahl Juditnak, és annak, hogy a receptje ilyen rugalmasan alkalmazkodott a családi elvárásainkhoz. Képet sajnos elfelejtettem bontatlan állapotában készíteni, de így legalább látszik a torta belseje is.
