Eugenia S. Lee: Csápcse Csuszakra

Csuszak van, ünnep, hálaadás. Nem az amerikai, hanem az itteni, ősi aratásünnep, háromnapos, mindenki ünnepli, ajándékozós. Úgy kell elképzelni, mint Európában a karácsonyt.

Két gyermekünk közül a fiatalabb, a lány él hozzánk hasonlóan Koreában, de már önállóan, 25 éves, lassan felnő. Ez az első ünnep, hogy már csak látogatóba jött, hozott ajándékot, kapott is tőlünk, holnap megy haza, másik városban él. Új szerep ez nekünk, de ha nem görcsöl rá az ember, nincs benne semmi mesterkélt.

Ezzel együtt a férjem annyi alapanyagot rendelt, amivel egy komplett hadsereget meg lehetne etetni, és szinte természetes volt, hogy ő főz, pedig amúgy nem gyakran ragadtatja erre magát, viszont csápcsében tényleg verhetetlen.

A csápcse egy étel neve, üvegtészta zöldségekkel és marhahússal, ünnepi fogás. Mindenki meg tudja főzni, de igazán jó csápcsét csak kevesen képesek alkotni. Én még sehol nem ettem finomabbat, mint amit Olivér készít. Kotkám volt utána, az pedig aszalt, nemespenészes, mélyhűtött datolyaszilva, igazi különlegesség, rendkívül finom. Annyi benne a természetes cukor, hogy nem tud megfagyni, igazán nagyon ízletes, és itt is ritka csemege, csuszakkor ajándékba adták/adják az időseknek, annyira különleges dolog.

Olivér korán reggel óta készült, takarított, főzött, porszívózott, főzött, mosogatott, megint főzött, én meg csak néztem, hogy mi történt a férjemmel, illetve, hogy kevésbé ünnepélyes napokon ezeket a tulajdonságait vajon hol rejtegeti?

Holnap csípős csirkét fog ebédre főzni, ma nem ettünk rizst, és rizs nélkül nálunk nemigen telik el egy nap sem, pláne, hogy korall színű rizst készítek mostanában, ami nem csak jó, de szép is, ám ez már egy másik történet.

Holnap, azaz október elsején telihold lesz, ősi szokás szerint megnézzük, és kívánunk valami szépet és jót. Tegyetek így ti is, hátha…

Fotó: Eugenia S. Lee.