Az enyém – üresen – hét és fél kiló. Nyögök, mikor tele van vizes rizzsel, húzom-vonom, de olyan finom rizst sehol nem lehet enni, mint nálam.

A leves egyik különlegessége, hogy 20 különböző gyógynövény kerül az alaplébe, illetve a csirkével együtt még pár szem fokhagyma is, azaz összességében 21.

Az én jó uram megpróbál leszokni a dohányzásról. Ennek természetesen mellékhatásai vannak, amik többnyire engem érintenek. Ezért aztán a minap elhatároztam, hogy meglepem valami nagyon finom, nem szokásos étellel.

Az Élősködők Oscar-díjai után pár órán belül a fél világ, és egész Korea azt szerette volna megtudni, hogy mi az a Dzsápáguri, mert hogy olyan étel nincs, viszont ezt kérte a félresikerült kempingezésből hazafelé menet a gazdag feleség a bejárónőtől a filmben. A Kantinból most kiderül.

Vagy két hete elhatároztam, hogy nem hagyatkozom olyan avítt dolgokra, mint sütirecept, hanem megtanulom a szakmai alapokat, aztán lássuk, mit mutat a valóság.

Koreában minden más évszak gyönyörű és kellemes, de nyáron monszun is van, tájfunok is jönnek, s ezt senkinek sem könnyű elviselni. Az egyik menedék a kreatív főzés…

A szeu garnélarákot jelent, a szeudzsat apró, egészen apró rákocskákból készül, és igen drága dolog, az ára a rák minőségétől függ, az meg nagyrészt a fogás idejétől. Gyakorlatilag sózott rák.

Elkészültek a dzsángjaim, most már mind a három, a kándzsáng, a tendzsáng és a kocsudzsáng is. Nemigen bízott a sikeremben senki, én viszont tudtam, hogy menni fog. Hogy honnan tudtam, azt nem tudom, de tudtam, és az épp elég a sikerhez, dzsángilag, és úgy amúgy is.