Az én jó uram megpróbál leszokni a dohányzásról. Ennek természetesen mellékhatásai vannak, amik többnyire engem érintenek. Ezért aztán a minap elhatároztam, hogy meglepem valami nagyon finom, nem szokásos étellel.

Az Élősködők Oscar-díjai után pár órán belül a fél világ, és egész Korea azt szerette volna megtudni, hogy mi az a Dzsápáguri, mert hogy olyan étel nincs, viszont ezt kérte a félresikerült kempingezésből hazafelé menet a gazdag feleség a bejárónőtől a filmben. A Kantinból most kiderül.

Vagy két hete elhatároztam, hogy nem hagyatkozom olyan avítt dolgokra, mint sütirecept, hanem megtanulom a szakmai alapokat, aztán lássuk, mit mutat a valóság.

Koreában minden más évszak gyönyörű és kellemes, de nyáron monszun is van, tájfunok is jönnek, s ezt senkinek sem könnyű elviselni. Az egyik menedék a kreatív főzés…

A szeu garnélarákot jelent, a szeudzsat apró, egészen apró rákocskákból készül, és igen drága dolog, az ára a rák minőségétől függ, az meg nagyrészt a fogás idejétől. Gyakorlatilag sózott rák.

Elkészültek a dzsángjaim, most már mind a három, a kándzsáng, a tendzsáng és a kocsudzsáng is. Nemigen bízott a sikeremben senki, én viszont tudtam, hogy menni fog. Hogy honnan tudtam, azt nem tudom, de tudtam, és az épp elég a sikerhez, dzsángilag, és úgy amúgy is.

A kínai kel torzsához közel eső része annyira vakítóan fehér, hogy az olyan is marad. A középső levelek, a beleszelt retek, illetve a körtecsíkok sárgára változnak, a fűszerpaprika tűzvörös, az újhagyma és a káposzta külső levelei pedig élénk zöldek. Az egyik legszebb étel, amit valaha kóstoltam.

A dzsáng tulajdonképpen ételízesítő, de annyira fontos, hogy anélkül nem képzelhető el koreai étel. Kimcsiből több száz féle van, mind valami érlelhető zöldségből készül, és közös tulajdonságuk, hogy fermentálva fogyasztjuk őket.