A férjem, vonakodva bár, de evett belőle; a gyerek nem, ő azt mondta, inkább élne még egy kicsit… Én viszont – bízván az alkotásomban, meg az immunreakcióim amúgy is gyenge voltában – jól belaktam belőle. Másodikra már a férjem is rendesen szedett magának, gondolom látta, hogy még élek.

Vagy két hete elhatároztam, hogy nem hagyatkozom olyan avítt dolgokra, mint sütirecept, hanem megtanulom a szakmai alapokat, aztán lássuk, mit mutat a valóság.

Koreában minden más évszak gyönyörű és kellemes, de nyáron monszun is van, tájfunok is jönnek, s ezt senkinek sem könnyű elviselni. Az egyik menedék a kreatív főzés…

Elkészültek a dzsángjaim, most már mind a három, a kándzsáng, a tendzsáng és a kocsudzsáng is. Nemigen bízott a sikeremben senki, én viszont tudtam, hogy menni fog. Hogy honnan tudtam, azt nem tudom, de tudtam, és az épp elég a sikerhez, dzsángilag, és úgy amúgy is.

A kínai kel torzsához közel eső része annyira vakítóan fehér, hogy az olyan is marad. A középső levelek, a beleszelt retek, illetve a körtecsíkok sárgára változnak, a fűszerpaprika tűzvörös, az újhagyma és a káposzta külső levelei pedig élénk zöldek. Az egyik legszebb étel, amit valaha kóstoltam.

A dzsáng tulajdonképpen ételízesítő, de annyira fontos, hogy anélkül nem képzelhető el koreai étel. Kimcsiből több száz féle van, mind valami érlelhető zöldségből készül, és közös tulajdonságuk, hogy fermentálva fogyasztjuk őket.