Számunkra 2020 a fekete pontos Covid mellett az örömteli paradicsom és a gomba éve is volt. Előbbi utolsó termése néhány napja került az üvegekbe főzött hagymás zöldparadicsom formájában, Ábrahám Mariska néni receptje alapján. Gombából pedig 28 Sopronban töltött évem alatt nem láttunk annyit, mint idén októberben!

Legnagyobb számban őzlábat találtunk a hónap elején. Korábban nem szerettem, nem szedtem. Most rájöttem, a fiatal példányok egyáltalán nem megvetendő csemegék. A szokásos sörtésztában és hagyományos módon rántottakon kívül pörköltként, illetve tejszínes, zöldséges ragulevesként végezték, a mélyhűtőbe is jutott belőlük. A lila pereszke, a rizike pörkölt alakjában, a gyapjas tintagomba rántva került az asztalra. Mellettük két-három galambica és három-négy kisebb vargánya is bővítette a választékot, utóbbit a cserépkályha tetején szárítottunk egy-két nap alatt készre.

Emellett – a naponta változó, egyre ritkuló őszi erdőt ködben és napsütésben járva – rácsodálkoztunk még számtalan ismeretlen gombafajtára, amiket a helyükön hagytunk. A piros alapon fehér pettyes légyölő galóca igazi primadonna! Olyan híreket hallottunk felőle, hogy régen megszárították és hallucinogén teáját a csatába induló katonákkal itatták. Mi inkább nem próbálkoztunk ezzel a módszerrel…

Leginkább hétköznap reggelente, kora délelőtt indultunk útnak, amikor régi erdőjárókkal, futókkal, kutyasétáltatókkal lehet találkozni, no meg egy-két gombásztárssal is. Velük többnyire váltottunk néhány szót. Azt is kitapasztaltuk, hogy hétvégente távoli erdőzugokat érdemes felkeresni, ahol rajtunk kívül csak a madár jár. A szokott helyek, különösen az Ojtozi sétány ilyenkor nagy forgalmú sztrádává változnak, ahol az erdő hangjait elnyomja a hangos zsivaj, a szembejövők sétakultúrája pedig sajnos nélkülözi az udvariasság elemi szabályait és az otthonosság érzetét.


A nyitóképen őzlábak (kivéve a sárgát, az kakukktojás), a benti fotón gyapjas tintagombák láthatók; utóbbiból csak a fehér húsú, fiatal példányok ehetők (fotók: Turbuly Éva).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel