Mörk Leonóra: Christiaan a konyhában

Hofwijck, mint oly sok minden más, véletlenül érkezett meg az életembe. Hollandiáról általában az a kép él a fejünkben, hogy régi városokból áll, ahol vörös téglás, emeletes, oromzatos házak sorakoznak sötétzöld vizű csatornák partján. Ez meg is felel a valóságnak, én azonban néhány évvel ezelőtt nagy csodálkozással fedeztem fel, hogy a holland vidéken számtalan, legalább ugyanilyen régi kis palota, kastély és udvarház található. Ezek hollandul a buitenplaats, azaz „kinti hely” névre hallgatnak, és gazdag polgárok emeltették őket jellemzően a 17. században, hogy amikor nyaranta bent a városban elviselhetetlenné válik a csatornák bűze, kiköltözhessenek ide. Az interneten több honlap is listába szedi őket, ezek között kezdtem el válogatni úti célokat, és így találtam rá erre a gyönyörű kis épületre.

Az 1641-ben épült ház ma múzeum, és a Huygens’ Hofwijck nevet viseli, tisztelegve az eredeti tulajdonosok, a tudós Christiaan, illetve az édesapja, Constantijn emléke előtt. Mielőtt ide érkeztem volna, az előbbiről annyit tudtam, hogy fizikus volt és csillagász, és hogy annak idején, amikor az iskolában tanultunk róla, nem tudtam kimondani a nevét. Az utóbbiról pedig még sajnos ennyit sem. Holott az idősebbik Huygens a maga korának meghatározó és közismert alakja volt, az orániai hercegek több nemzedékének titkára és bizalmas tanácsadója, politikus, diplomata, mellette pedig költő és zeneszerző, de ő tervezte Hofwijck épületét és kertjét is.

Aztán megérkeztem, leszálltam a Leidenből Hágába igyekvő buszról, besétáltam a kertbe, és amikor megpillantottam a tóban tükröződő, szabályos kocka alakú épületet, élénksárga zsalugátereivel, szürke falfestményeivel, úgy éreztem, ilyen szépet még soha életemben nem láttam. Odabent idős úr fogadott, mindenfélét mesélt a ház egykori lakóiról, és a szavai nyomán életre kelt Christiaan Huygens, a legnagyobb holland tudós, akit sokak szerint a mai napig nem értékelnek jelentőségének megfelelően. Járkáltam a tó körül, a fenyők árnyékában, a vadrózsabokrok illatában, lefeküdtem a kertben a fűbe, az almafák alá, megettem néhány, a napsütéstől átmelegedett almát, és úgy éreztem, ha nagyon csendben maradok, megpillantom azokat, akik valaha itt éltek.

Aztán egy online előadáson a diák között megláttam Christiaan Huygens jegyzetfüzeteinek egyik lapját. Különféle szöveges feljegyzések, grafikonok és műszaki ábrák között egy női arc szerepelt rajta, bájos, fiatal lány képe, az arca szabályos ovális, a szája finom vonalú, világos haja a homlokába hullik. Nyilvánvalóan a tudós munka közben rá gondolt és lerajzolta, én pedig megpróbáltam kitalálni, ki lehetett ez a lány. Így született meg Leentje, azaz Helena alakja, és a Törött tulipánok története. A fotón azonban Christiaan még kisgyerek, és a reggelijére vár Hofwijck konyhájában, ahol ónkanna áll az asztalon, szürke cserépbögrék gyűrűjében, a falon fényesre sikált rézedények lógnak, és az ólomüveges ablakokon a legborúsabb napon is betűz a fény.

Fotók: Mörk Leonóra.