Noth Zsuzsánna: Szüret Zebegényben

Szusziiii!, sziszegi ki a konyhából nagymama, akit cseppet se zavar, hogy mekkora távolság van a megszólított között és őközötte. Ha messziről jön a válasz, felerősíti a hangját. Vasárnap szüretelünk, nagypapa már megállapodott Gabula Pali bácsival és a fuvarossal.

Anyuék is jönnek?, trappolok fel izgatottan a térdemig érő, vörösesbarna verandalépcsőfokokon.

Írtam nekik, de azt válaszolta, nem biztos, hogy marad pénzük az útiköltségre.

Arra ébredek, hogy az egész ház népe talpon van. Mi ez a zsibvásár?, kérdezné nagymama, ha nem venne ő is részt benne. Úgy látszik, ebben a nagy sürgés-forgásban megfeledkeztek rólam. Miene zum bösen Spiel machen, harsogja valakihez, valamiért ezt a nem értem, mit nagymama. A férfiak hatalmas hordót görgetnek kurjongatva az utcán várakozó lovas kocsihoz. A szekérhez érve mindannyian megemelik a nagyhangú szőlőtulajdonos „hó-rukk” vezényszavára. Nagyapa fölugrik a platóra és beljebb tolja, mert még a legjobban hangoskodó Pali bácsi hordóit is mellé kell majd állítani.

A mellettem fekvő Poldi bácsi feje párnával föltámasztva, szürcsögve szívja le a szájába tett kanálból a tejeskávéba áztatott kiflikarikákat. Dideregve mászom elő a dunyha fedezékéből. Senki sem ügyel rám, és úgyis csupa maszat leszek a szőlő levétől, ezért csak imitálom a mosdást a padlásfeljáró alá állított lavórban. Néhány másodpercig lubickoltatom a bal kézfejemet, beletörlöm a kéztörlőnek kiaggatott, beszürkült, szitává koptatott durva szövésű lenvászon törülközőbe, és már viszem is a lavórt a verandára a szennyesvödörhöz. Magamra ráncigálom foltozott térdű tréningruhámat, és szaladok kifelé.

A nap nem bújt még elő a hegyek mögül, a lándzsahegyű fűszálakat zúzmara görbeszti a föld irányába. Hamar átrágja magát a ruhámon a csípős hideg. Fogaimat kocogtatva vacogok. Pali bácsi a Loch-Weingarten oldalában húzódó szőlős tulajdonosa, mint egy szirti sas kíséri szemmel a sleppje körében zajló eseményeket. Vegyél még magadra valamit, te gyerek! Nehogy megfázz! Kicibálom a sárga szekrényből a hosszú ujjú pulóveremet és ráhúzom a tréningfelsőre. Csak nem Szibériába készülsz?, ripakodik rám kövér nagyanyám.

Nagyon hideg van, még sapkát is veszek, selypegem, és előveszem nagymama őzbarna svájcisapkáját, a fejemre csapom, egészen a szemöldökömig behúzom. Menj, te bolond Istók!, szól rám dödögve nevetve. Mutatkozz be a nagyapádnak, hátha neki is megjön a jókedve. Kiszaladok az udvarra és befurakodom a férfiak közé. Vigyázz onnan, szól rám Pali bácsi. Még a lábadra találnak ejteni valamit. A férfiaknak már a harmadik méregzöld csatos üveg jár kézről kézre és csordul kesernyés-savanykás leve ráncbarázdákkal keretezett szájukon át a torkukra. Igyatok, hogy legyen erőtök a puttonyozáshoz!, tukmálja őket nagypapa. Bőséges a termés, lesz elég cipelnivaló. Négyszer kapáltam, nem hagytam, hogy a gaz túlságosan otthon érezze magát, és ne férkőzhessen a szemekhez a nap. Jó szőlő ez, te Pali. Igaz, hogy evésre nem alkalmas, vastag a héja, sok a magja, marja az ember nyelvét a leve, de jó bort ad ez a noha, szívós fajta. Az benne a legjobb, hogy permetezni se kell.

Kattogva közeledik a vonat, megremegteti a Duna és a hegyek közé ékelődött falucskát. Mozdonysíp repeszti a levegőt, és kisvártatva, mint egy hírnök, becsörtet Gabec a hátsó kapun. Megjöttünk, kiáltja rekedtes hangon. Talán csókolom, nagymama, szól utána anyu. Előugrom a szobából, elsüvítek Gabec mellett, és úgy csimpaszkodom vékony karjaimmal anyu nyakába, hogy majd letépem a fejét. Jobbról-balról csókolgatom.

Megérkezünk a hepehupás bekötőúthoz, a fuvaros leszáll, és leparancsol minket is, hogy a lovak meg tudjanak birkózni a meredéllyel. Lekecmergünk a bakról. Miska bácsi rövidre fogja a lovak kantárját és ostorával végigcsördít a hátukon. Gyííí, Pejkó! Gyííí, Róza! Gyürkőzzetek neki! Most jön a java. Eddig csak sétafikáltatok.

Felszegik fejüket, hátracsapják sörényüket, és akkorát rántanak a szekéren, hogy a hordók megimbolyognak, a kocsi kissé féloldalra billen. A nógatásra többször nekirugaszkodnak a csúszós dombnak, fehér tajték lepi be a pofájukat, s nyúlós nyálként csüng a zablától a szügyükig. Ez így nem fog menni, szól a fuvaros. Várunk egy keveset, amíg megnyugszanak, aztán ahányan csak vagyunk, nekigyürkőzünk, megtoljuk a szekeret.

Ne félj te attól, akkorát taszajtunk rajta, hogy még a mennyországba is felrepülhetsz velük, ugratja nagypapa. s hogy minél délcegebbnek látsszon, alaposan kihúzza magát, de annyira, hogy úgy tűnik, menten seggre esik, aztán hencegő szavai meghazudtolására minden egyes méterért külön-külön meg kell küzdeniük a dércsillámveretes dűlőúton.

A Loch-Weingartenba megérkezvén a nőknek vödröt nyújt le a szekérről nagypapa, a férfiak puttonyt kapnak a hátukra. Mi is kapunk Gabeccal ketten egy horpadt vödröt. Nagypapa és Pali bácsi csak addig szüretel, míg az első két puttony megtelik. Leviszik a szekérhez, Pali bácsi egy csutkára kopott plajbászt húz elő kitérdesedett szövetnadrágja zsebéből, és egy vonalas noteszt. Az első lapját egy göcsörtös vonallal kétfelé osztja, az egyik oldalára felírja: „Gyuri”, a másikra meg: „Pali”, és behúz egy vonást nagypapa neve alá. Boríthatod, szól a sógorára. No, erre inni kell!, örvendezik nagypapa, s odanyújtja Pali bácsi orra alá a zöld csatos üveget. Te is jobban tennéd, Pali, ha idekint átrostálnád a részedet, most még kemények a szemek, jobban peregnek, ha összerázza a szekér és összeszottyad, már nehezebben engedik el a csutkát.

Lehet, hogy igazad van, de akkor nincs, aki igazságosan jegyzetel, aki szemmel kíséri, hogy hány puttonnyal döntöttek a te hordódba és hányat az enyémbe. Nem lenne probléma, ha egyformák lennének a hordók. De így, hogy nincs még két egyforma se, elég kényes feladat hárul az írnokra.


Részlet a szerző Zebegényi szivárvány című regényből | Az illusztráción egy 1959-es badacsonyi szüret látható (Fotó: Fortepan / Mészáros Zoltán).

Vélemény, hozzászólás?