Petrőczi Éva: Keira, a csokiköltészet nagyasszonya
Nem is olyan régen egy másik Manuela Inusa-könyvet, a Valerie Lane sorozat első kötetét mutathattam be az Arnolfini Kantin olvasóinak, e könyv hősnője az egykori „angyali lelkű” asszonyról elnevezett kis oxfordi utca, a Valerie Lane teásboltjának tulajdonosa, Laurie volt. Ezúttal egy másik boltos hölgy, s egyben a baráti hölgykoszorú másik tagja, a csokoládé- és sütipoézisba merült Keira a központi hősnő.
Ezeket a könyveket forgatva mindig eszembe jut szívem és értelmem legkedvesebb angol városa, Oxford. Nem az Árnyékország című film borongós, bár kétségkívül felemelő hangulata, hanem az a néhány alkalom, amikor ebbe a páratlan légkörű egyetemi fészekbe eljutottam. És igen, történetesen éppen egy oxfordi pubba hozott nekem a Smith lelkészházaspár – még harmadéves egyetemista koromban – egy doboz After Eight-et, a lehető legangolabb és leghagyományosabb (bár nem kézműves, hanem gyári) mentolos csokit. Amelynek azután hosszú évtizedekre rabja lettem, a hagyományos négyszögletű lapocskáknak épp úgy, mint a tallér és a pálcika formájú, vagy éppen a táblás finomságoknak.
Kedves véletlen, hogy az Oxford Hungarian Societyben tartott előadásom után éppen After Eight teasüteményt kínáltak a Lady Grey tea mellé. S nekem is megvolt a magam Valerie Lane-je, oxfordi mellékutcája, ahol apró kis boltok sorjáztak még legutóbbi, 1998-as kutatóutam idején is. Igaz, itt nem teákat, csokikat, vagy éppen kekszeket kóstolgattam, hanem könyveket, régi képeket és metszeteket böngésztem megszállottan. Tekintettel arra, hogy szűkös ösztöndíjamhoz képest elég sok és értékes kiadványt vettem ott, a tulajdonos búcsúzóul megajándékozott egy régi virág-akvarellel, egy szétesett antik herbárium egy lapjával, amelyben jó ideje unokáink közül kettő gyönyörködik, mert egy régi karácsonyon, stílusos keretben, nekik ajándékoztam.
A Valerie Bonham (erről pedig egy angol filmsztár, Helena Bonham Carter juthat az eszünkbe) szellemében élő, dolgozó, emberbaráti célokért együtt küzdő oxfordi boltos hölgyek közül éppen az édességkészítés, -árusítás és -kóstolgatás bűvöletében élő Keira az, akinek néhány plusz kiló és egy mogorva, sunyi (fiúgyermeke létezését eltitkoló) és kalóriaszámlálgató fogorvos, Jordan jutott. Hála Istennek, végül mégsem mellette kötött ki a mi csokimesternőnk, hanem – ez kiderül a regény végén – a gyöngéd és megértő, a londoni Notting Hillt, a Sztárom a párom kedves helyszínét idéző kis utca szellemiségéhez illő Thomas lett élete párja. Méghozzá egy életre szóló párja.
Lássuk a késő őszi, majd a téli napokat beragyogó könyv talán legfontosabb részletét, Keira hivatástudatának, szeretnivaló kisvilágának szép leírását. „Az embereket nagyon kevéssel boldoggá lehet tenni, ez ilyen egyszerű. A csokoládémanufaktúra volt az élete értelme, a legjobb dolog, ami valaha történt vele. Egy valóra vált álom. Pontosan így volt, még ha ezt kevesen tudták is megérteni. Laurie igen, Orchid is és Susan is. Ruby talán – de ő [egyre zavartabbá váló, megözvegyült édesapja gondozása közben – P. É.] inkább önkéntelenül csúszott bele a boltos szerepébe. Jordan egy cseppet sem értette. Oké, felfogta, miért olyan fontos neki, hogy saját vállalkozása legyen, hiszen ő maga is gyakorlati vállalkozó volt, csak azt nem értette meg, miért kell cukrászattal keresnie a kenyerét. Ha mobiltelefonokról, vagy sportcikkekről lett volna szó, valószínűleg remek ötletnek tartotta volna, de hogy pont csokoládé?”
A közelgő karácsonyra való tekintettel, mi mással fejezhetném be ezt a kedvcsináló írást, mint Keira egyik remekével, a barátnőivel kalákában és nagy mennyiségben sütött csokoládés keksz receptjével.
Hozzávalók, körülbelül 30 darabhoz: 250 g liszt (lehet barna rizsliszt is, ha valaki fél a plusz karácsonyi kilóktól); 120 g cukor (lehet, ugyanezért, Eritrit is); 20 g vaníliás cukor (vagy reszelt vanília); 1 csomag sütőpor; 1 csipet só; 5 evőkanál tej; 150 g vaj vagy margarin (én a vajat ajánlom inkább); 100 g csokoládéforgács.
„A lisztet, a cukrot, a vaníliás cukrot, a sütőport, a sót és a tejet egy tálba tesszük. A vajat megolvasztjuk mikrohullámú sütőben (én inkább gőz fölött szoktam – P. É.), és hozzáadjuk. Mindent jól összekeverünk. A végén a csokoládéforgácsot is hozzáadjuk a meleg masszához, amíg kicsit megolvad és márványos mintát képez. A tésztából cseresznye nagyságú golyókat formázunk a kezünkkel, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és kissé ellapítjuk. 150 fokon (alsófelső sütésen) 15–20 percig sütjük, a kívánt ropogósságtól függően.”
Kellemes olvasást, sütögetést és kóstolgatást, hogy legalább az ízek elröpíthessenek bennünket Oxfordba, az álmodó tornyok városába.
Manuela Inusa: Álmok csokoládéboltja. A Valerie Lane álmodozói 2. | Fordította: Medgyesy-Töreky Flóra | Kossuth Kiadó, Budapest, 2020 | 283 oldal, 4200 forint | Illusztráció: Pixabay.
