Noth Zsuzsánna: Kocsmakalandtúrák #37 – Abo Omar étterem, Dahab
Nehezen szántam rá magam a hosszú repülőútra és az egyiptomi Dahab városában rám váró 33 napra. Utólag visszatekintve nagyon örülök, hogy eleget tettem a meghívásnak, mert a beduin népcsoportban eltöltött egy hónap felért egy tanulmányúttal. Megismertem az arabok mentalitását, szokásaikat – és nem utolsósorban az éttermi kultúrájukat, ízletes és egészséges ételeiket.
Először a szállásunkhoz közel eső Abo Omar haléttermet látogattuk meg. Ott az aznapi frissen fogott halakat sütik meg roston, mindig azt és amennyit a halászok leadnak. Olyan sokáig készülődtünk, hogy mire odaértünk, a halaknak már csak hűlt helyét találtuk. Sebaj, vigasztalt minket az öreg tulajdonos, csirkemenü mindig van. A kérdés csak az, hogy a mellét süssék-e meg (csapkodta a tenyerével a saját mellkasát az érthetőség kedvéért), vagy combot kérünk (és paskolta a saját combját). Barátságos mosoly kíséretében közölte, hogy ő a mellét szereti (csapkodva a mellét). Combot kértünk, mert a csont melletti hús szaftosabb, ízletesebb.
Az öreg pincér lekergette a szomszédos üres asztalon ücsörögve várakozó fekete macskát, majd ment a dolgára a konyhába. Kisvártatva elkezdte kihordani a csirkemenü összetevőit. Egy tálka tésztabetétes húslevest, egy másik tál friss vegyes zöldségkeveréket citromkarikával, a harmadikban a szezámmagmártást, a negyedik nagy tálban a cérnametélttel dúsított párolt rizst, az ötödikben paradicsomos fehérbabfőzeléket, legvégül a frissen sült csirkecombot.
A zöldségekre ráfacsartuk a citromot, saláta lett belőle. A tésztás rizs nagyon ízletes, olyan, mintha húslevesben főzték volna. Jól passzol hozzá a felszínén szenesre pörzsölt, fűszeresen sült csirkecomb. A szezámmagmártás és a paradicsomos bab Dinának nyerte el a tetszését. Nekem a szezámmag süteményekre szórva, megpirítva karakteresebb, így jobban ízlik, mint szósznak. A paradicsomos babfőzeléknek már nem jutott hely a gyomromban. Átadtam a lányomnak. A sült combot sem bírtam mind megenni, a csontjaival együtt egy kis húst hazavittem a házigazdánk Bella kutyájának. Azóta ahányszor találkozik velem, kézcsókkal fogad.
A macskák és a kutyák gátlástalanul kunyerálnak a nyitott éttermekben. A fekete macska ismét felült a mellettünk üresen álló asztal tetejére. Onnan leste, hogy mit eszünk és várta, jut-e neki is belőle néhány falat. Az öreg pincér ahányszor arra járt, elkergette, hiába: mindig visszatért. Pedig nem éheznek. A szakácsok időnként kiviszik nekik az étterem közelébe a maradékokat. A hentesek is kiteszik az üzletük mellé a feldolgozott állatok használhatatlan részeit. A minap láttam, hogy Bella kutya a hentesbolt mellett csak megszagolta a csirkelábakat és továbbment.
Eredeti fotók: Noth Zsuzsánna | Effekt: Kantin.
