Noth Zsuzsánna: Kocsmakalandtúrák #38 – Miami halétterem, Dahab
Egyiptomi utunk során az egyik este egy szomszédnő, Rahma társaságában mentünk vacsorázni a Miami halétterembe. Rahma megkérdezte, kint szeretnénk-e leülni a járdára kitett asztalok egyikéhez, vagy a zárt részben együnk. Utóbbit választottam, mert nem szeretek az autók kipufogógázában és motorzajában, kunyeráló macskáktól és kóbor kutyáktól zaklatva vacsorázni. Üvegajtón át jutottunk be a puritán berendezésű étterembe. Csupasz, fehérre meszelt falak, négyszemélyes fa asztalok székekkel. A hátsó falon két vasmacska közé tévékészüléket szereltek fel. A képernyőn egy fazonra nyírt szakállú, fejkendős férfi kántál egyfolytában. Rahmától megtudjuk, hogy a színész Korán-idézeteket énekel.
Szomszédnőnknek sült tengeri sügérre fáj a foga, nekem a lányom hallevest ajánl, feltétlenül kóstoljam meg. Egészen más, mint a hazai halászlé, a leve nem pirospaprikás, hanem fehér, mert kókusztejből készül. Üsse kavics , gondolom, legyen meg az öröme, annak ellenére, hogy kókusztejet már ittam és nem ízlett a nyálasan síkos állaga és illatos édes íze.
Kihozza a pincér a három tál levest. Azt a szentlovát!, szalad ki a számon a szolid káromkodás a bizarr leves láttán. A fűszerezett kókusztejből fekete dülledt szemek merednek rám, cérnavékony bajszukkal az apró garnélarákok mintha a tál karimájába kapaszkodva akarnának kiugrani a forró léből. A leves tetején a rákok közt sárga vajpacnik úszkálnak.
Lesem, hogy a velem szemben ülő Rahma hogy áll neki a levesevésnek. Miután két ujja közé fogva kiemel egy rákot a léből – még sosem ettem kézzel fekete szemeit vádlón rám szegező hallevest –, én is kihúzok a bajszánál fogva egy rákocskát a tálból. A színész a velem szemben lévő tévében ki tudja hányadik fejezetét kántálja a Koránnak. A görnyedt rákok hátán a vékony páncélt kettévágták; körömmel széthúzzuk és kitépjük a fej és a farok közti törzset. Felpillantok a színészre, aki egy mosószerreklám-betét után egy újabb strófába kezd. Eléggé irracionális számomra ez a szituáció, de ha már itt nyaral az ember télen, kutya kötelessége megismerni a helyi szokásokat.
Tehát bajszánál fogva kirántani, körömmel szétfeszíteni, és el lehet kezdeni cincálni. A húsa ruganyos, és úgy hasad a fogaim alatt, mint az éretlen alma. Ráküldünk néhány kanál egyszerre édeskés, sós és fűszeres tejlevet, aztán jöhet a következő garnéla. A kókusztej alapú lé gyermekkorom tejlevesére emlékeztet, amit Gloser nagymama a tésztaléből készített, tejjel feleresztve és megcukrozva.
A lábasfejű garnélaráknak nemcsak a lábai nőnek ki a fejéből, hanem a fejében van az agyán kívül az összes belső szerve. Az egész törzse zsigerelés nélkül egyben elfogyasztható. Az még oké, hogy a fején tátogó szájával eszik, a fejében van a gyomra, amivel emészt, és a belei is. Na de a fejéből ürít is? Mégis, milyen nyíláson? Csak nem a száján? És a fejével együtt főzik meg… De ebbe jobb nem belegondolni. Rántsuk ki a következő példányt a kókusztejből, tépjük szét a páncélját körömmel, kész, passz! Ne finnyáskodjunk, különben meg finom.
A kettéhasított, olajban sült tengeri sügérnek a farok felőli része az ízletesebb, ott csak a fűszerek itatták át a fehér húsát. A fej felőli, kiszélesedő törzsére paradicsomot, paprikát és hagymát sütöttek rá felszeletelve, a halhús átvette a zöldségek ízét, leginkább lecsóra emlékeztet. Ettünk már otthon is halas lecsót, amikor anyám nem kapott húst a hentesnél, csak mirelit tonhalcsomagok árválkodtak a mélyhűtőpultban, így abból dolgozott; ezen tehát már nem akadok ki. Így is ízletes.
Vegyes zöldségsalátát, rizst, hasábkrumplit, szezámmagszószt és lapos kenyérkéket kapunk hozzá. Az egész asztalt beterítik a kis tálkák. Képtelenség ennyi ételt elfogyasztani. Ismét jól jár Bella, az arab agárkutya. Másnap, amikor előkerül a hajnali csavargásból, a sügér egyharmadát a lányom kiszálkázva leadagolja neki.
Eredeti fotók: Noth Zsuzsánna | Effekt: Kantin.
