Draskovich Edina: Egy varázslatos mondat

És mihez lesz? – kérdezte a hentes, miután bejelentettem igényemet egy kiló sertéscombra, egy dagadóra és egy hosszú rövidkarajra. „Mihez leeeesz????” Évek óta nem hallottam ezt a varázslatos mondatot! Megfordult velem a húsbolt, dobhártyámon csilingelni kezdtek az üres húskampók: – Ööö… a combot csíkokra vágom és tejszínes-borsos mártásban párolom, a karajt szeletelem és tejfölös tojást sütök a tetejére, a dagadó meg csak szép, elviszem és majd kitalálok valamit…

Egy szakmáját értő és szerető hentes tudja, nem mindegy, hogy a húsból mi lesz. Mert minden húsnak van állapota, szaga vagy illata. Van tapintása és fénye. Van múltja, jelene és jövője. Ha a dagadót töltöm, ép legyen a teste, de ha káposztába hajigálom, a cafatos is megteszi. Ha a combot darálom, mehet bele a zsírosa is, de akkor már inkább legyen lapocka. Ellenben ha csíkokra vágom és mártással lesz, inkább legyen száraz. A tojás alá készülő karaj szabályos és szeletelhető legyen, a csontozás ne tegyen benne kárt, a zsíros szél felejtendő. Egyszóval tudni kell, hogy mit miért vesz a vevő. Az ilyenkor véletlenül bekövetkező recept- és tapasztalatcsere pedig már csak hab a tortán. Ahogy az ilyen jellegű párbeszédek is:

– Beleszeretett ebbe a lábszárba, mi?

– Bele. Első látásra.

– Vigyázzon! Mindig abból van a baj!

Miközben a pénztárnál ácsorogtam, megfogalmaztam magamban a hentes tanulók hippokratészi esküjét, melynek ez lenne a két utolsó mondata: „Esküszöm, hogy minden alkalommal megkérdezem a vevőt, hogy mihez lesz. Isten engem úgy segéljen!”