Gergely Tamás: Kebba Sonko és a domoda
Miután a stockholmi sörgyárban megtanultam a nyelvet, a városi könyvtár nemzetközi részlegére szegődtem el, egykori romániai magyarként én feleltem a magyar és a román állományért. De fejlődött a világ, a könyvtárnak saját internetes honoldala született, jelentkeztem, hogy én, egykori újságíróként, színesebbé tudom tenni rövidebb írásokkal az oldalt. Interjúkat készítettem, ahol könyv, író, nyelv, bevándorló lettek a hívószavak. Izgalmas feladat, érdekes szövegek, de nem voltam megelégedve az olvasottsággal.
Így gondolkoztam: két svéd között a parkban úgy indul el a spontán beszélgetés, hogy a kutyákról kezdenek el véleményt cserélni. Egy svéd és egy bevándorló között az étel a közös nevező, elkezdtem hát egy „nemzetközi” szakácskönyvet az interneten. Ugyanott, a könyvtár honoldalán.
Miközben a könyveket kiadtam, kérdezgettem az olvasókat a pultnál arról, honnan jönnek, s tudnak-e főzni. Így akadtam rá majd mindenik szöveg szerzőjére. „Nem is tudod, hogy én képzett szakács vagyok”, válaszolta egyik kolumbiai olvasóm, s egy hét múlva jött az ajiaco bogotano receptjével. Egy huszonéves holland fiatal az anyját kérte meg, hogy írja le a boerenkool elkészítési módját. Egy észak-svédországi könyvtárostól, akinek orosz keresztneve van, valamilyen orosz fogás receptjét kértem, s legnagyobb meglepetésre az uha névre hallgató komi hallevesé érkezett, amelyet Tamara a fiával együtt készített el, a főzést pedig fényképekkel demonstrálta – kizárólag a könyvtárunk számára. És így tovább. A több mint száz recept mindenikének külön története van.
A könyvtár megalakulásakor az egyik gyakori látogatónk a gambiai Kebba Sonko volt, akinek addigra már több meséskönyve is megjelent mandinka nyelven. Őt is megkértem hát, ajándékozzon nekünk valamilyen hazai receptet. „Persze, természetesen”, mondta, s szerintem már hazafele a metróban lejegyezte a domoda elkészítési módját. Ez valahogy úgy hangzik, hogy vágj fel egy egész fej hagymát (foghagymát is, ha kedved tartja), pirítsd meg egy evőkanál olajban, önts rá másfél liter vizet, majd lassú főzés közben adjál hozzá paradicsompasztát, száz gramm földimogyorót, 1 leveskockát. Főzd bele az általad választott tyúk-, disznó- vagy marhahúst, illetve ha vegetáriánus vagy, akkor zöldséget. Ízesítsd sóval, borssal, vagy olyan fűszerrel, ami van a háznál. Rizzsel vagy krumplival szolgáld fel.
Sonko elmesélte, hogy ezt ők odahaza, Gambia Sene tartományában úgy főzik, hogy az egész család részt vesz az elkészítésében, s amikor kész van, a nagyanyja körbejár, és énekelve hívja a nagycsalád tagjait, valamint a vendégeket a N’sing ben dimila-o talindin domoda miranbaa wole ka asumaya című dallal, aminek az a lényege, hogy az illetőnek fáj a lába, és csakis a domoda gyógyíthatja meg.
Kértem Sonkót, énekelje el nekünk Stockholmban a dalt, s publikáljuk a recept után, ugyanazon az oldalon. „Semmi akadálya”, kiáltott fel. Kerestünk egy üres termet, előkaptam a mobilom, hogy filmezzem, ő meg az asztal alól a műanyag szemetes vedret, kivette belőle a nejlonzacskót, megfordította, és elkezdett rajta dobolni, s énekelt hozzá. Tíz perc múlva meg is voltunk a felvétellel. Felvezettem a recept oldalára, lehetett hallgatni, tőle kedvet kapni az ételhez. Sajnos a honoldal fejlesztésénél a zene megsérült, így nem mellékelhetem.
Közöltük Sonko mailcímét, s hát, mint az várható volt, időnként ismeretlenek értesítik, hogy a domoda, amit a könyvtár honoldalán közölt recept alapján készítettek, milyen finomra sikerült. Örvend ennek Sonko, s vele együtt örvendek én is.
A nyitóképen Kebba Sonko és egy rizsköretes domoda (forrás: Kebba Sonko honlapja, illetve Wikipédia). | Az Internationella Biblioteket oldala: itt.
