Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #36 – Mikró

A mikrohullámú sütőt, aki kipróbálta, igyekezett beszerezni egyet a saját háztartásába is. Nekünk is volt egy igen márkás, csokoládébarna burkolatú, méz-sárga ajtóval. Amikor a férjem megnősült és én elköltöztem otthonról, két napig éjjel-nappal dobozoltam és zsákoltam a holmijaimat, a konyhába kijutni már se erőm, se időm nem volt. Az ottmaradt cuccokat a férjem rámolta össze a gyerekek segítségével, és hozta utánam másnap a kocsijában.

Feltalpalt a másodikra egy mikrohullámú sütővel, föltette a hűtő tetejére és loholt vissza a kartondobozokért. Bámultam bambán ezt a mikrót, és valahogy nem olyannak tűnt, mint amit otthagytam az előző lakásban. Mintha jóval kisebb és jellegtelenebb lenne. Az ajtaja ugyan barna, de a doboza fehér. Nem tettem szóvá, hogy furcsállom ezt az átváltozást, inkább arra gyanakodtam, hogy kezd megbuggyanni a sok hajcihőtől az agyam.

Későbbiekben kiderült, hogy a férjem az új felesége mikróját hozta át nekem. Nem bántam, mert tulajdonképpen a mikrón kívül semmihez sem ragaszkodott.

Éltünk, éldegéltünk szépen békességben a régi-új mikróval együtt, egészen addig, míg egy holdfényes éjszakán – mintha géppuskasorozatot engedtek volna szabad útjára – olyan eszeveszett zakatolással kezdte el forgatni az üvegtálcáját, hogy kipördültem az ágyból. Mi a frász? kurjantással rontottam be a konyhába. Olyan vehemensen pörgette a tányérját, hogy az lecsúszott a tartójáról és a mikródoboz oldalába ütközve táncolt körbe. Kikapcsoltam, kitártam az ajtaját, visszahelyeztem a helyére az üvegtálcát, erre megnyugodott. Azóta is néha rájön ez a bolondéria, de már nem tör ki tőle a frász.

Ezen az önindításon kívül van még egy stiklije. Ha véletlenül akkor kapcsolom be, amikor beindul a hűtőgép, leveri a biztosítékot. Szerencsére van alumínium létrám, amiről elérem a bejárati ajtó fölé felszerelt biztosítéktáblát. Egy kis mászással ez a probléma is megoldható.

Vélemény, hozzászólás?