Láng Eszter: A medve, az éretlen egres és a román pap

Gyermekkoromban, Csíkszeredában – a parkba, ahová játszani jártunk, vagy iskolába menet – a román pap háza előtt vitt el az utunk. A pap, akit anyukánk mindig csak per „Vlad” emlegetett, igen szívélyes, szeretetre érdemes ember volt. Ha épp kint nézelődött az előkertben, és meglátta, ahogy édesanyám kézen fogva vezetett bennünket, arca mosolyba borult, és így szólt: „Maga, doamna Láng, úgy néz ki ezzel a két kislánnyal (cu douӑ fetiţe), mint a Gracchusok anyja”. Vagy: „Á, á, itt jön a Gracchusok anyja a két gyermekével, bunӑ ziua, doamna Láng!” És persze váltottak néhány kedves mondatot.

A beszélgetésekre már csak azért sem emlékezhetem, mert lekötött az udvara-béli állatarzenál, amire valamennyire beláttunk az utcáról is. Vlad lelkésznek, akit mi csak pap bácsinak hívtunk, a kutyák, macskák, baromfi, bárányok mellett volt egy medvéje is. Hogy hogyan tett szert rá, ki tudhatná… Ha a memóriám nem csal, az állat orrában karika volt, de hát az én memóriám egyre gyakrabban csal – Évával, a húgommal pedig általában nem ugyanúgy szoktunk emlékezni –, és lehet, hogy összemosódik a medvetáncoltatók medvéjével, mert egyszer azok is meglátogatták a városkánkat, ami azért akkoriban már elég ritkaság- és szenzációszámba ment. Talán pont a medvésektől vette az állatot, mert megsajnálta. Persze az is lehet, hogy kicsi bocs korában került hozzá, és nem is volt karikája. Egy biztos: a medve létezett, és ott lakott Vlad házánál.

Mi, gyerekek, gyakran megálltunk bámészkodni a kerítés előtt, amelynek mentén, belül ribizli- és egresbokrok sorakoztak, a falécek közti hézagokon is kikandikálva. Különösen Évának jelentett kísértést a még be se érett gyümölcs. Be-bedugta a kis kezét a lécek között, és letépett egy-egy szemet. Ennek az éretlen egresnek az ízére igazán csak egy székelyföldi kisgyerek tud ráérezni! Egyszer a pap bácsi észrevette, kijött a házból, és sarkig tárta a kaput: Édes kislányom, mondta nyájasan, nem kell neked a kerítésen túlról szemezgetni, gyere csak be szépen, van itt elég, ezen az oldalon érettebbeket találsz, több fényt kapnak. Szedjél belőle, amennyi csak jólesik! És kézen fogva bevitte a kertbe.

Hát ilyen volt a mi Vlad papunk, és ahányszor egrest látok a piacon, mindig ő jut eszembe.


Illusztráció: Pixabay | A jelenlegi szöveg az első megjelenés minimálisan módosított változata (a szerk.).

2 thoughts on “Láng Eszter: A medve, az éretlen egres és a román pap

  1. Van, amire jól emlékszel, van amire nem. Vlad Izidor görögkeleti felekezetű papbácsi volt, tökéletes magyar nyelvtudással, a papilakja a Vörös Grivica utcában volt, pont Sprencz Gyuriékkal szemben. Ha jól emlékszem, ti a Puskaporos utcában laktatok, amely választóvonalat képezett Szereda és Zsögöd között, tehát iskolába menet (volt leányiskola) nem volt lehetőségetek a parókia előtt elmenni.
    A papilak előtt, amióta világ a világ, kovácsoltvas kerítés van, de hát ez nem is annyira lényeges, az egres stimmel. Valóban volt a papbácsinak egy Ursu névre hallgató medvéje, karika nélkül az orrában, nagyon szelíd jószág. Egy alkalommal, egy vasárnapi mise alkalmából, meglátogatta a kicsi görögkeleti templomot, ahol gazdája misézett, mondanom sem kell, hogy ezzel teljes mértékben kizökkentette a híveket az áhítatból, s mindenki igyekezett egymást letaposva kijutni a templomból.
    Most már nincs sem görögkeleti pap, sem görögkeleti templom, a kis templomot kisajátította az ortodox egyház, ők az új gazdák…

  2. Kedves András, köszönöm a bejegyzésedet. Valóban Zsögöd elején laktunk, a Republicii 1/a. alatt valamikor, azaz ott is. (A ház gyakorlatilag a Köztársaság utcából nyíló mellékutcában van, az vezetett fel a Puskaporosra. Velünk szemben Bálind Melindáék laktak, feljebb, a mi oldalunkban Kerezsi Laciék).
    Csakhogy előtte mi a Filimon Sirbu (ma: Fürdő) utca 25. alatt laktunk jó tíz-tizenkét évet, miután a szüleimet Korondról Szeredába helyezték. Tehát elég jól emlékszem a környékre. Mellettünk laktak Jónás Dani bácsiék, idős, kedves muzsikus házaspár, nagyon vallásosak, mindenki tisztelte őket, Anna néni minden nap elment a reggeli misére, és az estire is. (Már nyoma sincs a házuknak.) Utána laktak Kedves Bözsiék és Kedves Katicáék, azután következett egy nagy sarki telek, azon állt Kopacz Mariék háza, és itt, a sarkon fordultunk be a park felé. Arra, hogy hogy hívták akkor az utcát, nem emlékszem, de ebben az utcában lakott például Bakó Kálmán, és persze Vlad pap bácsiék.
    Arra viszont valóban nem emlékeztem, hogy görögkeleti volt, köszönöm a helyesbítést. Az is lehet, hogy a kerítésre is te emlékszel jól, de maga a tény, hogy édesanyám mindig megállt pár szóra, és megtisztelték egymást azzal, hogy a másik anyanyelvén szólnak egymáshoz, így néha keveredett a két nyelv, az nagyjából így lehetett.
    Abban is igazad lehet, hogy a kerítése vaskerítés volt, de ennek e rövid elbeszélésben nincs különösebb jelentősége. A történetre magára pedig Éva, a húgom élénken emlékszik, többször mesélte, hiszen őt vezette be a lelkész a kertjébe, és nagyon kedves emléknyom ez benne, öt-hat éves lehetett, még nem volt iskolás sem.
    El-elmentünk kiskorunktól kezdve a kicsi és a nagy parkba is játszani egyedül is – akkor még lehetett –, és általában megálltunk a pap háza előtt is, ha kint volt az udvaron, szépen köszöntünk, ahogyan tanították otthon. Ő mindig szívélyes volt velünk, s gondolom, mindenki mással is. Megérdemli, hogy pár mondattal emlékezzünk rá.
    Most, hogy hozzászóltál, kicsit utánabogarásztam a neten, valóban szomorú, ahogy az ortodoxia kisajátította Vladnak még a templomát is… Mi hatvanháromban jöttünk át Magyarországra, ahogy olvasom, Vlad 1965-ben meghalt. Emléke legyen áldott!

Vélemény, hozzászólás?