Petrőczi Éva: Kitüntetés

Hivatalos kitüntetésekben csöppet sem bővelkedő életemben kaptam azért jó néhány, életem végéig szeretetet sugárzó, erőt adó elismerést. Olykor olvasóimtól, máskor pedig tanítványaimtól, akikkel összehozott a sors a Károli Gáspár Református Egyetemen töltött csaknem húsz év alatt.

Ezekben a többnyire saját készítésű figyelmességekben nem volt semmiféle „megvesztegetési” szándék; hiszen minden egyetemista jól tudta, hogy saját gyermekeim mellett őket is családtagnak tekintem, így mindenki számíthatott tan-anyai megértésemre. Köztük az a kedves, s – mint kiderült – tündérujjú leányzó is, aki a huszonegyedik század elején, úgy 2001 táján egy teáscsészével ajándékozott meg, ha jól emlékszem, éppen ötvenedik születésnapom alkalmából.

Tekintettel arra, hogy én őt az angol reneszánsz és klasszicizmus irodalmára tanítottam, fogalmam sem volt arról, hogy képzett és nagyon tehetséges porcelánfestő. Így valóban meglepődtem, amikor április elején, szép és óvatos, buborékfóliás csomagolásban átnyújtotta nekem a szóban forgó műalkotást. Amelyen – közismert „mániám” tiszteletére – gyönyörű katicabogarak futkosnak, röpdösnek, s finoman régies kézírással egy ajánlás is kiböngészhető, a tányérka „öblében”: Petrőczi Éva tanárnőnek szeretettel.

Ezek után, ha bárki megkérdezné tőlem, van-e valamilyen pedagógiai kitüntetésem, a legnagyobb lelki nyugalommal válaszolhatom: igen, természetesen, van. Mégpedig egy olyan, amilyen csakis nekem lehet: Katicás Teáscsésze Díj. Ezt a jeles „ordót”, talán mondanom sem kellene, olyan becsben őrzöm, hogy – bár nagy és ínyenc teaivó vagyok – a konyhaszekrény helyett szerény vitrinünkben helyeztem el a nappalinkban. Ráadásul néhány, még ősanyáimtól megmaradt, értékes, s legalább másfélszáz éves „findzsa” társaságában.

Ezek a régebbi „porcelán-asszonyok” (szinte hallani vélem!) az éjszaka csöndjében és sötétjében megbeszélik „kishúgukkal”, hozzájuk méltóan szép testvérükkel az idők változását. Ami ellenben húsz esztendeje változatlan, az hálám és szeretem a katicás csésze alkotója, s minden tanítványom iránt, akiknek nagy ünnepek táján, de a hétköznapokban is gyakran vittem saját alkotású házi süteményeket. Természetesen, katicás szatyorban és ugyancsak bogármintás szalvétába takarva! Mert fazekaskodni, festeni ugyan nem tudok, de sütni, meg katicáskodni – annál inkább!


Fotók: Petrőczi Éva.

Vélemény, hozzászólás?