Noth Zsuzsánna: Kocsmakalandtúrák #6 – Margitutcakilenc
A Margitutcakilenc kerthelyiség egy lebontott ház helyén nyílt meg Budán. A szomszédos házak falai határolták. Szedett-vedett bútorzata romkocsma-hangulatot kölcsönzött ennek a felkapott szórakozóhelynek. Az esténkénti élőzene vonzott oda minket. Nagy csáberőként szolgált Jimi Taylor gitármuzsikája és a meghívott énekesnők csengő hangja.
Fényesre lakkozott világosbarna, ívelt lábú stílbútor asztalát ültük körbe, Laci egy fehér hokedlire telepedett le, amire összehajtogatott szőttest tettek, hogy kényelmessé tegyék. Luciával, Gyurival és Julival összecsukható fémvázas lécszékekre ültünk. Sanyi úgy érezte, hogy már nem fér az asztalhoz, ezért kissé távolabb foglalt helyet egy széken.
Az állványozott tetejű színpad elég messze volt tőlünk, így sörözgetés közben könnyedén tudtunk beszélgetni. Mivel mindannyian ismertük Jimit, a gitárost, ő is megörült nekünk és a szünetben beült közénk. Izgatottan számolt be róla, hogy meghívták a Kanári-szigetek egyikére zenélni, nem sokáig boldogít minket, már összepakolta a holmiját két kupacba, az egyiket viszi magával, a másik rakást felhordják a haverja padlására. Ha beválik neki a külföldi munka, akkor csak időnként megy látogatóba az erdélyi rokonaihoz és hozzánk Budapestre. Sajnálkoztunk, hogy elhagy minket, de örültünk is a sikerének. Visszament a színpadra zenélni, mi pedig kortyolgattuk tovább a meggyes, barna és világos sörünket.
A koncert végeztével, még mielőtt elhagytuk a kerthelyiséget, megláttuk Jimit a büfépultnál és felmentünk hozzá elköszönni. Megölelgettük, megpuszilgattuk, a férfiak kezet fogtak vele. Megnyugtatásunkra közölte, hogy még néhányszor fellép, mert kell az útiköltségre a pénz, aztán irány Kanári.
A nagy búcsúzkodásban megfeledkeztem arról, hogy egy lépcsősoron mentem fel a büféhez, és hátrafelé lépdelve elvesztettem a talajt a lábam alól, kis híján hanyatt rázuhantam a lépcsőkre. Jimi egyetlen mozdulattal utánam nyúlt és elkapta integető kezemet. Még egyszer átöleltük egymást. A szívbaj jött rám, minden porcikámban remegtem, ahogy lejátszódott bennem az a jelenet. Ha nem ránt vissza, rázuhanva a lépcsőkre kitöröm a nyakamat, eltöröm a gerincemet vagy odacsapom a koponyámat a lépcsők alján a betonjárdához. Egyik verzió sem jobb a másiknál. Ott pusztulok, vagy megnyomorodom egy életre. Egy szó, mint száz, mielőtt elhagyott minket Jimi, megmentette az életemet.
Azon a nyáron egy másik alkalommal Edittel és Lacival látogattuk meg a Margitutcakilenc kerthelyiséget, szintén akkor, amikor Jimi játszott, s nagy örömünkre friss zöldségekből lecsót főztek. A paradicsom és a paprika is olyan bő levet eresztett, hogy homokszínű mély tálkákban szolgálták fel. Kanállal lapátoltuk a szánkba, sok lágy kenyeret falva hozzá. Érdekes, hogy ebben a levesállagában is nagyon ízletes a lecsó, panaszra semmi okunk nem volt. Ha sok levet ereszt, otthon rizzsel vagy tojással sűrítem be, ez még eszembe se jutott, hogy a lecsó levesként is elfogyasztható.
Ahogy Jimi eltűnt a látóhatárunkról, bezárt ez az ódon hangulatú kerthelyiség is. Egész életünk csupa búcsúzkodás. Ha ez így megy tovább, nyugodt lélekkel kijelenthetem: minden kezdet érvénytelen.
Eredeti fotók: Katona Lucia, Lach Sándor, Varga László | Effekt: Kantin.
