A lányommal és az unokákkal nyaraltunk Balatonakarattyán. Napok óta nem volt egyértelműen strandidő, unalmunkban hajóra szálltunk, felfedezni Csopak vadregényes vidékét.

A kicsiknek nem akaródzott sokat talpalni, csak a fagyi és a jégkrém izgatta a fantáziájukat. Hiába regélt a lányom a kápolnaromról és a még napjainkban is működőképes, több száz éves vízimalomról, nyafogtak, hogy fáradtak, fáj a lábuk, szomjasak és éhesek. A kápolna kertjébe épphogy csak bedugták az orrukat és rögtön elkezdték kérdezgetni, mikor megyünk már? Nagy nehezen meggyőztük őket, hogy nincs messze a malommúzeum, azt megnézzük és fordulunk vissza ebédelni.

Eredetileg a kilátóba is fel szerettünk volna mászni, de még egy kis gyaloglásra nem tudtuk rávenni őket. Úgy vánszorogtak, mint a végelgyengülés határán szédelgő igavonó gebék. Nem feszítettük tovább a húrt, Ildi lányom kiadta a jelszót: irány a Víg Molnár Csárda! Mintha megtáltosodtak volna, úgy nyargaltak vissza a csárdába.

Leültünk egy fapadra a fákkal, virágokkal övezett, fedett teraszon a barna asztalhoz, és elkezdtük bogarászni az étlapot. A gyerekek teljesen feleslegesen, mert ők nem ismerik az éttermi elnevezéseket, leragadt a fantáziájuk a gyermekmenünél; rántott csirkemell hasábkrumplival, ketchuppal és majonézzel. Kijelentettem, hogy egyszer élünk, és kiválasztottam a legizgalmasabbnak tűnő ajánlatot. Étteremben mindig olyan ételt rendelek, amit sosem főzök otthon a nehezen beszerezhető alapanyagok és a túl macerás elkészítési mód miatt. A pincér kérdésére azt válaszoltam: nyúl vadasan szalvétagombóccal, vaslapon sült zöldségekkel. A kicsiknek megnyúlt a nyakuk, kitágult a pupillájuk, már hogyne, amikor ilyen ételről most hallottak először.

A gyerekeknek hozta ki először a pincér a menüt és a lányom erdélyi töltött káposztáját. Javában nyiszálták a rántott húst, amikor a pincér letette elém a negyven centiméteres tört fehér fajansztálon a nyulamat. Azonmód eldobták a kést és a villát, odatülekedtek mellém a nyálukat csorgatni, meglátva a három petrezselyemmel pettyezett szalvétagombócomat, tetejükön a bébi sárga- és fehérrépákkal, ezek előtt a tál teljes hosszában a nyúlhúsdarabokat.

A gombócok és a hús körött napsárga vadas-szószpocsolya terült el, aminek az illata leírhatatlanul mennyei. A lányom lefényképezett minket. A kicsik visszaültek a helyükre, de annyira felcsigázta a fantáziájukat az én ételkölteményem, hogy minden egyes részét meg kellett kóstolniuk.

Száraz vörösbort öntöttem a nyulam nyakába, a gyerekek narancslevet ittak. Ildi lányom kristályvízzel öntözte meg a töltött káposztáját, mert neki még Balatonkeneséről a kocsival vissza kellett vinnie minket Akarattyára.


Eredeti fotók: Nagy Ildikó Réka és Noth Zsuzsánna | Effekt: Kantin.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel