Sárkány Viktória: Lényük átüt az almás rétesen – adventi emlékezés

Nemrégiben hirtelen meghalt egy kedves osztrák ismerősöm, a salzburgi idegenvezetés grande dame-ja, Veronika. Csodáltam a tudásáért, a szabad lelkéért, hálás voltam, hogy a pár alkalommal, amikor találkoztunk, kicsit betekintést engedett az életébe. Utolsó üzenetváltásunkkor, két hónapja még Portugáliába készült lelkesen. Aztán csak jött a hír, hogy nincs már…(„Akár a föld. / Jaj, összedőlt / a kincstár.”)

Veronika a közös munkáink alkalmával többször is elvitt a kedvenc cukrászdájába, a salzburgi Würfelzuckerbe, ahol réteskölteményeket ettünk – vagyis többnyire én ettem, ő tukmálta és nem evett, figyelt a diétájára. Ahogy én lelkesen burkoltam befele a vaníliás sodóval, friss gyümölccsel megbolondított strudelt, ő csillogó szemmel mesélt az utazásairól, a –hetvenévesen – folytatott portugál nyelvtanulmányairól, hogy van egy kedvenc helye délen, kis ház, kert, óceán 10 perc kocsival, ahol a télen igazán meglátogathatnám, és ahova most ősszel is készült, de már nem jutott el. („Keresheted őt, nem leled, hiába, / se itt, se Fokföldön, se Ázsiába”)

Azt gondolom, a halottainkról való megemlékezés egyik remek módja, ha főzünk valamit, ami rájuk emlékeztet: az illatok, ízek felidézik a közös időket, elfeledettnek hitt történeteket, érzéseket hívnak elő. Ha valakire egy étellel emlékezünk, egészen biztos, hogy az a személy bizalmi emberünk volt: együtt enni intim cselekedet, általában jobban megválogatjuk, kivel ülünk le egy ebédre, minthogy kivel ülünk le egy kávéra. Ha pedig ételt is tudunk társítani ehhez a személyhez, akkor ez a valaki fontos nekünk. („Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”)

Így aztán úgy döntöttem, tartok egy kis privát tort, Veronika emlékének szentelve: nekiugrottam a Würfelzucker rétesének. Kissé csaltam, leveles tésztából, piteformában készült, de megérte: az almás rétesem – rumos vaníliaöntettel tálalva, némi szőlődekorációval – abszolút megidézi az osztrák gemütlichkeit-ot, és tuti neki is kedvére lenne. Kiegészítésnek a kicsavart almából kis szódával felöntve ökobio apfelschorlét is lehet készíteni, ez bajor–osztrák földön nagyon megy (ipari változata: almdudler), magyarul almalé szódával. Teljes az osztrák idill.

Szeretteink lényege – Dylan Thomas szavaival szólva – „általüt a százszorszépeken”. És tegyük hozzá rögtön: a gulyáslevesen vagy az almás rétesen is. Érdemes karácsonykor, meg úgy általában, amikor kedvünk van, az ízeken keresztül is emlékeznünk rájuk.

Liebe Veronika, Auf Wiedersehen, gute fahrt – remélem, már látod az óceánt.

Fotó, rétes: Sárkány Viktória | Az idézetek Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd, illetve Dylan Thomas: És nem vesz rajtuk erőt a halál című verseiből valók.