Sárkány Viktória: Varsói nosztalgia
Hangulatában a tejbár engem az iskolai étkezdékre emlékeztet: mindenki bejön, gyorsan kér és kap, eszik, megy – semmi flikflak, haladunk.
Hangulatában a tejbár engem az iskolai étkezdékre emlékeztet: mindenki bejön, gyorsan kér és kap, eszik, megy – semmi flikflak, haladunk.
Először a szerelmi láznak tudtam be, mikor egy teljesen jelentéktelen külsejű édes kenyérféleségbe beleharapva azt éreztem, hogy „ó édes istenem, ez egy mennyei manna”…
Egy szép nap előfőzött, konyhakész, kedvesen pöndörödő kisebb karocskákat találtam a boltban – uzsgyi neki, szaladtam velük haza.
Jéghideg rosépezsgő és forró cappuccino – jól megférnek egymással.
A leves lelkének, a lazacnak érdemes jól utánajárni. Kimondottan jó hírű helyen vegyétek, nehogy úgy járjatok, mint én.
Három napja figyelem, hogy szerda délutánra vihart és lehűlést jósol az időkép. Jól kigondoltam, hogy csinálok egy könnyű kis húslevest…
Szomszédasszonyom a minap egy meggyekkel nyáriasított bejglit adott be, nehogy elfogyjak itt a bikiniszezon elejére. Ez a bejgli visszahozott egy darabot valami örökre elveszettnek hittből, amiért külön hálás vagyok neki.
Az élet értelme kiéhezetten mégiscsak ez: kacsazsír, friss, foszlós fehér kenyérrel, tepsiből mártogatva.
A tavalyi camembertes kalandjaink után idén gomolya-parenyica készítésre adtuk a fejünket – de most segítséget is igénybe vettünk.
Újabban elkezdtem érdeklődni a befőttesüvegekben eltett ételek világa iránt. A vágy tárgya nem más, mint a pácolt camembert, anyakönyvi nevén: nakladany hermelin – merthogy cseh a lelkem.
Egy rummal sűrűn locsolt Fekete-erdő torta Titiseenél.