Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #7 – Vastagleves a fehér fazékból

Egyik névnapomra anyukám megörvendeztetett egy szép fehér fazékkal. A belseje barna zománccal van bevonva, az oldalát gerberák díszítik. Sárga, rózsaszín és bordó. A fazék füle fekete tűzálló műanyag. Nem forrósodik át, főzés közben is le lehet kapni a tűzről, ha ki akar szaladni belőle az étel. Szépen formatervezett, praktikus edény. Fel kell avatni!

Az ABC-ben friss csirkeszárnyakat, karfiolt és leveszöldséget kaptam. Akkoriban előre nem lehetett tervezni, hogy mit fogok főzni, abból kellett kiokoskodni az ebédet, ami volt terítéken. A fentiekből olyan sűrű levest főztem – grízgombócokkal –, hogy megállt benne a kanál. Ráfogtam, hogy ragu, mert ránézésre leginkább arra emlékeztetett.

Muszáj volt neki nevet adni, mert meglátogatott minket az anyósom: egy precíz, kimért patikusasszony. Tudálékosan kotorászott a fazékban, kielemezve a leves összetevőit. Nagyon finomra értékelte. Van benne sok egészséges zöldség. Egyedül az aranysárga zsírkarikák közül kiágaskodó, szürkés guminak tűnő csirkeszárnyakon akadt fenn rosszallóan a tekintete. Látszott barázdált arcán, hogy azokat azért mégse tette volna bele, de – más hús híján – beletörődve kihalászott kettőt, és alaposan leszopogatta őket.

Jól összeálltak abban a fehér fazékban az ízek, ez a leves is ízlett mindenkinek, a férjem évekig kérdezgette, mikor főzök megint olyan vastaglevest. Évtizedekig kitartott mellettem ez a flancos fazék, aztán egyszer csak levált az egyik füle, és nemhogy puszta kézzel, de konyharuhával sem tudtam leemelni a tűzről. Azóta vörös muskátli virul benne a terasz sarkán.