Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #15 – Kávé

Már évek óta foglalkozott a sajtó a mértéktelen presszókávé-fogyasztás ártalmaival, ennek hatására a férjem elment venni egy holland kétszemélyes, hosszú kávét főző gépet. Elektromos, csak be kell dugni a konnektorba, betölteni az őrölt kávét a szűrőbetéttel ellátott szögletes fiókba, fölül a vizet a tartályba, a két kifolyónyílás alá betolni a kecses, piros szegélyű fehér porcelánbögréket, megnyomni a gombot, és kisvártatva csepeg is az illatos kávé.

Utána azonban könnyen benne lehet felejteni a tartóban az ázott zaccot, ami úgy rávakolódik a hártyavékony szűrőre, mint a kátrány a járdára, és csak tompa végű kenőkéssel lehet levakargatni róla. Ettől az erőszakos behatolástól aztán egy idő után kiszakadt, és a zacc egy részét beleeresztette a jobboldali bögrécskébe. Emiatt került föl a kredenc felső polcára, mert ilyen kis fiókot nem lehetett venni bele.

Szerencsére akkortájt hódított teret a neszkávé, amihez csak forró víz kell, meg bögre és kiskanál, és máris iható. Igaz, hogy az aromája nem olyan finom, mint a frissen lefőtt kávénak, de lényegesen kevesebb a fakszni az elkészítésénél. Meg is felelt két évtizedig annak az elvárásnak, hogy reggelente lelket leheljen belém.

Aztán bátyám elhunytával örököltem egy zacskó őrölt Omniát és egy félliteres nyeles rozsdamentes kávékiöntőt. Hevert még a konyhájában két szétszedett kotyogó kávéfőző is, de a kisebbiknek nem találtam a szűrőjét, a nagyobbiknak meg hiányzott a tetejéről a leszorító csavar. Nem volt kedvem tűvé tenni ezekért a zsúfolt konyháját, inkább kivágtam a kotyogóelemeket a szelektív kukába, és elkezdtem a kávékiöntőben az őrölt Omniából török kávékat főzni. Olyan illata van, ha megérzem, annak ellenére, hogy sosem voltam kávérajongó, összefut a nyál a számban.

Vélemény, hozzászólás?