Sós Evelin: Mesetabletta #5 – Kenyérmentő praktikák

Anyukámat gyakran megkértem annak idején, hogy készítsen nekem morzsás tojást. Ez egy olyan étel, amelyet a spórolásnak köszönhetek. Több ilyen is volt, közülük néhány örök kedvencem maradt, és még most is boldogan enném, ha lehetne.

Anno két- vagy háromkilós kenyeret vettünk, és addig nem vásároltunk újat, amíg el nem fogyott a régi. A morzsás tojás receptje a már nem friss kenyér felhasználásának egyik módjaként született meg. A kenyér belét kis morzsácskákra kell csipegetni, és a rántottának felvert tojással összekeverni, majd kisütni. Ha nagyon száraz a kenyérmorzsa, esetleg egy pici tej vagy víz is mehet bele, érzés szerint. Talán a tojáslepényre hasonlít legjobban, ha palacsintaszerűen sütjük, de lehet kevergetve is, ha valaki eleve úgy készíti a rántottát.

A másik kenyérpuhító mentőrecept olyan nagy kedvencem volt, hogy meg sem próbálom szavakba önteni. Valószínűleg így vezettem fel eme csemege csodálatos mivoltát akkor is, amikor lányommal próbáltam megszerettetni. Sajnos ő soha többet nem kért belőle.

A dolog úgy kezdődik, hogy egy igazi, minden fontos összetevővel felszerelt húslevest kell lassú tűzön órákig főzni. Nagyon fontos, hogy a húson vagy csonton legyen némi zsíros rész is. Amikor a leves készen van, ám túl zsírosnak találjuk a tetejét – s rendszerint annak találjuk –, akkor nem lekanalazzuk a csillogó zsírfoltokat, hanem éppen csak a felszínt érintve odateszünk egy karéj kenyeret, úgy használva, mint egy itatóspapírt. Az így nyert meleg zsíros kenyér – én leveseskenyérnek neveztem el – puha lesz, mert a gőz is hat, továbbá a levesből is felszívódik valamennyi. Én általában egy picit meg is sóztam.

Ezt az ízt nem lehet semmihez hasonlítani, mert minden, ami jó egy igazi húslevesben, ott összpontosul abban a pár falatban.

Vélemény, hozzászólás?