UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Van itt egy nagy hiány, kérem szépen, a hazai szakkönyvpiacon. Jelesül, még mindig nem jelent meg a levéltári hivatkozásokkal, forrásmegjelölésekkel hitelesített, tudományos igényességgel megírt Pacalbarátok Egyetemes Nagy Pacalkönyve!
Eredetileg a kásafélék ősiségéről és a Gyimesközéplokon fogyasztott bálmosról akartam szólni, de ha én ezt a bőséget előre tudom, bele sem fogok.
Sohasem kedveltem a halászlevet – kivéve azt, amit az unokáim anyai nagyapja főzött. Ez a „kivéve” jutott eszembe az elegáns, sokarcú Antwerpenben 1998 nyarán, egy fárasztó nap után (gótikus bazilika, szecessziós paloták, gyémántcsiszoló negyed és a Rubenshuis), a kikötő illatai-szagai hatására, amikor azt javasoltam, együnk egy átmelegítő levest.
Talán soha nem fogom már megtudni, mitől volt olyan finom a Teri nagyi bejglije. Néha persze felmerül bennem, hogy csak a gyermekkor távolából látszik olyan fenségesnek az a sárga tésztájú, édes, omlós süti, de aztán rájövök, hogy tizenévesen nagyon is tudományos alkat voltam: csak a tapasztaláson alapuló tények győztek meg. Szóval, az a bizonyos mákos bejgli valóban csodás volt.
Sok-sok évvel ezelőtt vettem egy kosarat. Az utcán megkérdezte egy bácsi, tudom-e, mi ez? Hogyne tudnám, egy kosár. Ez nem kosár – mondta –, hanem radinás kas.
1999 a kedélyhullámzás éve volt. Kéthetente valami okból kisebesedett a nyelvem, majd be is gyógyult. Kéthetente ütötte fel bennem a fejét a kétségbeesés, majd a remény.
Balatonfűzfőn, az Arnolfini Archívum kihelyezett nyári ülésén, 2014 nyarán, a lemenő nap fényénél…
Koppenhágában átutazó turistaként többször is eltöltöttem néhány órát, és mindig megállapítottam, hogy nagyon kellemes, élhető hely számomra, akárcsak Oxford vagy Zürich. Ilyenkor az időkímélés miatt általában szendvicseket ettem, melyek nagyon eltérőek az itthoniaktól, de a másutt megszokottaktól is.
Rákot nem eszünk, mert a tenger messze van – mondta volt Esterházy Péter egy éttermi riportban. Alapvetően magam is a lokális-szezonális híve vagyok. De csak alapvetően. Néha muszáj kivételt tenni.
A Budaörsi Műhely külső helyszínen megtartott utolsó összejövetele nagyon szűk körben, 2002. október elején volt, Fischer Ernő lakásán és műtermében.
Berlinben már a hetvenes évek közepétől nagyon sokszor voltam sokféle céllal. Hamar felfedeztem a minden sarki imbisznél árusított, erős illatú fehér kolbászkákat.
Egyszer csak megszólalt egy hang a hátam mögött: Na, jöjjön, nézze meg belülről is!