Torma Cauli: SMS-ek koronavírus időszakában
L: Szerintem ne menjél piacra. A: Átgondolom még. A: Amit lehetett, a közértekben megvettem. L: Jó! És időzítsd a tavaszi nagytakarítást mostanra!
L: Szerintem ne menjél piacra. A: Átgondolom még. A: Amit lehetett, a közértekben megvettem. L: Jó! És időzítsd a tavaszi nagytakarítást mostanra!
Eszembe jutott persze, mit szólnának a csirkéhez a palócok, a történeti háttér feltárása során azonban – amint az a Saját levében kötetben is felbukkan – kiderült, hogy az eredetit Gundel János alkotta meg Mikszáth Kálmán tiszteletére. Így nincs miért és kitől elnézést kérni.
Nem iszom kávét. Ez kiderült abból az itt látható mail art küldeményemből is, amelyet mintegy két évvel ezelőtt a „coffe filter” című nemzetközi projektre küldtem; állítólag sikert aratott.
Mi van akkor, ha a párolt oldalas vagy csirkeszárny leve (csípős ketchuppel, kis szójaszósszal, esetleg balzsamecettel) megmarad? Készíthetünk belőle például lépcsős levest…
A születésnapi vacsorán komoly dilemma elé kerültünk, mire végigböngésztük az étlapot és a borlapot, végül – Krúdyra és Szindbádra tekintettel – egy velős csonttal kezdtük, fokhagymás pirítóssal.
Egy alkalommal egy testvérpár kenyeret majszolva érkezett a focihelyre, rajta valami fura, szemcsés dolog volt; kiderült: cukroskenyér. Olyat mi még nem ettünk, szaladtunk haza mi is, és kértünk a mamától.
Volt ott helybéli is: „Hát az milyen kanál?” (Fémből volt, fa helyett.) „Sok lesz az a víz, elúszik a tészta!” „Nincs az még kész, csak 24-szer fordítottad meg!” – röpködtek sűrűn a szakavatott kommentek.
Az Afinata román áfonyalikőr. Ez persze így nem teljesen pontos, hiszen van hivatalos és házi verzió is. Én akkor vettem először egy adag házit a lányom megrendelésére, amikor bőrművesekkel tanulmányúton voltunk egy szűcsnél Gyimesközéplokon.
Addig fogalmam sem volt, mi az, míg a lányomtól nem kaptam egy olasz szarvasgombás balzsamecetet; a vele készült párolt nyúl eleje hihetetlen ízt kapott tőle. Elárulom, azért ilyesmire ritkán kerül sor.
Ilyen píár mellett még jó, hogy elfogyott! – fakadt ki a házigazda az egyik Arnolfini Fesztiválon, amikor személyesen szerettem volna megkínálni az általam hozott ételből, de a tálalás után nem sokkal már egy szem sem volt belőle. Az üres tál melletti cédulán ez állt: „Borzasztóan ronda és borzasztóan finom spenót labdacsok Cauli módra”…
Eredetileg a kásafélék ősiségéről és a Gyimesközéplokon fogyasztott bálmosról akartam szólni, de ha én ezt a bőséget előre tudom, bele sem fogok.
Egyszer csak megszólalt egy hang a hátam mögött: Na, jöjjön, nézze meg belülről is!