UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A tapasok közül legjobban a zöld paprikát kedvelem, nem tudok betelni vele, bármennyit meg tudok enni. Torzsával, magokkal, akár szárral együtt, még ha épp fogyókúrázom is. Amit persze, nem egy négynapos katalóniai és andalúziai túra alatt kellene tartanom.
Itt a Bar Rossi Bruna, benne csak egy maszkos lélek. Iszok majd egy kávét, de előbb irány a vár. Szürke ódon falai között megbújnak az elmúlt századok, annyira emelkedik a széltében elfogyó út, hogy beszorul az a csepp levegőm is. Utcából egy van, néhol olyan szűk, hogy a vállamat söpri az illatozó árnyékliliom.
Mohóságom oda, a tenger szaga, íze, zenéje és látványa jóllakottá tett. Mégsem bírom ki, hogy egy szelet pressuttu ‘e brebeit ne csenjek az asztalról.
A Lahma olyan, mint a török kenyér. A fáradt vándor álmodni sem merne jobbat. Főleg nem 2,40-ért.
A csipkebogyó jó lesz reggelre. Beáztatjuk, aztán felforrósítjuk a levét. Amikor a kiskés már nem bírja a kővé dermedt és feketére aszalódott gyümölcsöt trancsírozni, az öreg székely cselhez nyúl, mogyorótörővel morzsolja szét.
Az időt megállítani mi sem tudtuk, de meg-megfékeztük egy kicsit, amikor összegyűltünk pont annyian, ahány évet elveszítettünk virágba borulásunk óta. Őrültnek lenni egy napra olyan, mint örülni a napnak, amely amúgy sosincs benne a naptárban. Az év 367. 24 órájára sokat kell várni és az sem biztos, hogy eljő.
A sajtos galuska (Kasspatzl, Käsespatzle) osztrák étel, de még sosem került a tányéromra Ausztriában.
Abroszból kettő van. Egyiken eszünk, a másikon nem. A piros furnér konyhaasztal körül feszített a rend.