Bauer Barbara: Fonatok között őrzött emlék
Szerette a kalácsomat. Fontam örömből, fontuk együtt a lányommal, ünnepekre, hétköznapokra. Aztán fontuk, mert megkívánta, mert kívánt még valamit…
Szerette a kalácsomat. Fontam örömből, fontuk együtt a lányommal, ünnepekre, hétköznapokra. Aztán fontuk, mert megkívánta, mert kívánt még valamit…
Még füle is lett. Mondhatnám, hogy így terveztem, de nem.
Amikor írok, két dolog kapcsol ki igazán: a futás és a sütés.
A reggeleket mindig a karamell töltötte be, a nagyapám ugyanis minden áldott nap megivott egy csészével. Csak ült a nagy asztalnál, kora hajnalban, gyertya fényénél az újsággal, és a nagyi minden reggel letette elé a karamellt egy darab kaláccsal, kenyérrel. „Tessék, Papa!”
– A kovász a lelke a kenyérnek – intett a teknő felé –, a lángosnak is. Amikor hozzáérek, a lelkét érintem, ő pedig az enyémet. Összefonódunk.
Amikor a kenyér életre kél, akkor szuszog, puffog, mondhatni, örvend: most övé a tér.
Talán egyszer ő is ott lesz mindenki asztalán, mint az apja. Minden ünnepen.
És akkor végre megszólalt a mama. Megtörölte a szája sarkát a keze ügyében lévő kendőjébe, és csak annyit mondott, „Jó volt!”, majd felhajtotta a maradék kávét is, és folytatta: „Nem baj, hogy az öregnek nem kellett ilyeneket ennie”.
„…a templom után, az akácos végén feltűnt a fehérre meszelt podsztyenás kis ház, előtornáccal, zöld fakerítéssel. Kéményéből még most a nyári melegben is füst gomolygott. – Nagymama kenyeret süt – sóhajtott Misi éhesen.
Az emlékízek íz emlékek: sejtések a nyelv hegyén, amik egy-egy hangulatra, illatra bukkannak fel a múltból. A reszelős túrosig mintegy harminc évet kell visszalépni az időben. Ez volt az egyik kedvenc sütim.
– Azt hiszem, eleget pihent a tészta – állt fel és húzta ki a köténye zsebéből a konyharuhát. Katalin és Hanna pedig követte a konyhába. / – Már most milyen jó illata van – jegyezte meg a kislány, amikor leemelte a kendőt a vájdlingról. / – Bizony – bólintott Ilonka néni, és elővett egy régi, kopott deszkát, meghintette liszttel, és ráborította a tésztát. – Most pedig megtanítalak, hogyan fonj barheszt.
A kenyérsütéshez nincs is szükség másra, mint egy kemencére, lisztre, vízre, sóra. Ha elég türelmesek vagyunk, akkor a kész élesztőt is mellőzhetjük, és készíthetünk igazi kovászt. És persze nem csak kenyeret süthetünk, hanem például ehető tányért a levesünkhöz…