Láng Eszter: Vacsora Holában
Arra számítottam, hogy a szokásos zsíroskenyér-partira megyünk, ami bennem már előre régi találkozásokat idézett fel, ám ez alkalommal szokatlanul bőséges, elegáns vacsora várt.
Arra számítottam, hogy a szokásos zsíroskenyér-partira megyünk, ami bennem már előre régi találkozásokat idézett fel, ám ez alkalommal szokatlanul bőséges, elegáns vacsora várt.
A cím alapján úgy tűnhet, egyébbel fogok foglalkozni, mint ami a Kantin lényege, pedig csak azt akarom elmesélni, hogyan néz ki az a lengyelországi művésztelep, ahol évente megfordulok, most kivételesen az ételek felől megközelítve.
Ráteszed a két csirkecombot, és keresztbe az előző napi rózsát. Ettől jobb érzésed lesz, bár az ízéhez nem fog hozzáadni semmit, és várod a vendéget.
Szokásom szerint épp valami édességre vágytam, valami egyszerűre és gyorsan elkészülőre. Ha az ember jót szeretne enni, hallgasson a profikra. Előkerestem hát a Saját levében című könyvet, s ahogy lapozgattam az oldalakat, megakadt a szemem a forgácsfánk receptjén.
Megirigyeltem Meghan Markle és Harry herceg bodzás-citromos esküvői tortáját, és még a menyegző délutánján nekiláttam elkészíteni.
Míg Burnettnek titkos kertje volt, nekünk titkos fasírtunk. Nálunk, odahaza ugyanis (szeredai otthonunkban, gyermekkorom színhelyén) csak akkor készülhetett fasírozott, ha édesapám – aki a hagymát és a fokhagymát nem tűrhette – nem volt otthon.
Kora gyermekkoromtól ünnepnek számított, ha édesanyám madártejet csinált, és ráadásul a műsor, ami övezte, igen szórakoztató volt. Otthon úgy készült, hogy anyukám a levébe sűrítőanyagnak egy kis lisztet is tett, s amikor feltálalta, apám megkérdezte, hogy ugye nem tett bele lisztet.
Életképek a mezőtúri művésztelep mindennapjaiból (a Kr.u.-i 2013. esztendőből), avagy amikor a szobrászok egy félbevágott sertésből bontják ki a témát.
Nálunk akkoriban a sütőtök kincs volt, a legfenségesebb csemegék legeslegfenségesebbje. A lerben sütöttük, s hogy honnan került, fogalmam sincs, merthogy Csíkban, amely a pityókáról híres, ilyen nem termett, az egyszer százszorszent.
A rizset – nem rizst, hiába húzza alá a helyesírási tanácsadó, igenis rizset, ahogyan a székelyföldön mondják, s ahogyan gyermekkoromban tanultam – mindig jó bőven mérem olyankor, ha garnírungként fogom használni, mert arra számítok, hogy a maradékból másnap rizsfelfújt készül.
Abba az életkorba kerültem, amikor komoly receptfüzetet tudhatok magaménak, de őrzöm az édesanyámét is, és egy másikat, sokkal régebbit, valamelyik felmenőmtől, neve az idők homályában elveszett, titokká vált.
Indítottak nekem egy rovatot Nagymama tanácsai címmel, ebbe írtam a gyorsan elkészíthető, olcsó, ám ízletes mártásaim, leveseim, húsféléim receptjeit.