Eugenia S. Lee: Al dente
Az én jó uram megpróbál leszokni a dohányzásról. Ennek természetesen mellékhatásai vannak, amik többnyire engem érintenek. Ezért aztán a minap elhatároztam, hogy meglepem valami nagyon finom, nem szokásos étellel.
Az én jó uram megpróbál leszokni a dohányzásról. Ennek természetesen mellékhatásai vannak, amik többnyire engem érintenek. Ezért aztán a minap elhatároztam, hogy meglepem valami nagyon finom, nem szokásos étellel.
Az Élősködők Oscar-díjai után pár órán belül a fél világ, és egész Korea azt szerette volna megtudni, hogy mi az a Dzsápáguri, mert hogy olyan étel nincs, viszont ezt kérte a félresikerült kempingezésből hazafelé menet a gazdag feleség a bejárónőtől a filmben. A Kantinból most kiderül.
A férjem, vonakodva bár, de evett belőle; a gyerek nem, ő azt mondta, inkább élne még egy kicsit… Én viszont – bízván az alkotásomban, meg az immunreakcióim amúgy is gyenge voltában – jól belaktam belőle. Másodikra már a férjem is rendesen szedett magának, gondolom látta, hogy még élek.
Tegnap pizzát készítettem, de nem ám olyan gizda olaszt, ami hajszálvékony, ropogós, ráraknak két szelet paradicsomot, aztán adnak neki egy szép nevet, nem. Olyan igazi magyarosat.
Vagy két hete elhatároztam, hogy nem hagyatkozom olyan avítt dolgokra, mint sütirecept, hanem megtanulom a szakmai alapokat, aztán lássuk, mit mutat a valóság.
Ma van dzsuszak, de az előtte és az utána következő nap is ünnep. Ilyenkor szokás teleholdat nézni, kívánni valami szépet és jót, remélni az égiek segítségét. A dzsuszak persze evés is, mint minden ünnep az emberek között.
Koreában minden más évszak gyönyörű és kellemes, de nyáron monszun is van, tájfunok is jönnek, s ezt senkinek sem könnyű elviselni. Az egyik menedék a kreatív főzés…
A szeu garnélarákot jelent, a szeudzsat apró, egészen apró rákocskákból készül, és igen drága dolog, az ára a rák minőségétől függ, az meg nagyrészt a fogás idejétől. Gyakorlatilag sózott rák.
Elkészültek a dzsángjaim, most már mind a három, a kándzsáng, a tendzsáng és a kocsudzsáng is. Nemigen bízott a sikeremben senki, én viszont tudtam, hogy menni fog. Hogy honnan tudtam, azt nem tudom, de tudtam, és az épp elég a sikerhez, dzsángilag, és úgy amúgy is.
A kínai kel torzsához közel eső része annyira vakítóan fehér, hogy az olyan is marad. A középső levelek, a beleszelt retek, illetve a körtecsíkok sárgára változnak, a fűszerpaprika tűzvörös, az újhagyma és a káposzta külső levelei pedig élénk zöldek. Az egyik legszebb étel, amit valaha kóstoltam.
A dzsáng tulajdonképpen ételízesítő, de annyira fontos, hogy anélkül nem képzelhető el koreai étel. Kimcsiből több száz féle van, mind valami érlelhető zöldségből készül, és közös tulajdonságuk, hogy fermentálva fogyasztjuk őket.
Egyensúlyba hozom a jinget a janggal, az ízt a látvánnyal, a tradíciót a huszonnyolcadik emelet adta lehetőségekkel, és korlátokkal. Harminc éve élek ebben a közegben – most épp Dél-Korea közigazgatási fővárosában, Szedzsongban.