UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Lokalizációs tagolású menü
Egy kis kiruccanás Grisslehamnba, onnan indulnak a hajók a finnországi, de többnyire svédek által lakott Åland szigetére. Érdekes sztori, történelem, de most a kikötő közelében tudott, halspecialitásokat árusító üzletet keressük fel.
Emlékszem, amikor először találkoztunk régen (talán Párizsból kaptuk?), és rátaláltam erre az ízre. Arra is, amikor először félbevágtam és kikanalaztam, felkucorodva az ágyra, ahogy utána is évekig.
Családunk legrégebbi kancsója már az ötvenes években járta Zebegény utcáit. Fehér, nagyfülű, öblös csőrű, kétliteres zománcozott kancsó volt. Több funkciót látott el.
Régen az aszúsodott bogyókat egy zsákba tették, kitaposták belőle az eszenciát, s a zsákban maradt, már csak kevés szőlőhúst tartalmazó, de édes szőlőhéjat, azaz a zsák tartalmát kifordították egy gerincborra…
Nagymamám kezembe adta a csirke lábát, fogjam, amíg ő gyorsan elvágja az ütőereket a nyakán, meg kifolyatja a vért a kisvájlingba. Egy perc az egész, hamar túl leszünk rajta…
Disznóöléskor a zsírszalonnából kisütött zsírt nagypapa félrehúzta a sparhelten a tűzről, és amikor kissé lehűlt, még folyékony állapotban beöntötte a nagy világoskék zsírosbödönbe. A maradékot a vajszínű kis bödönbe.
Fehér, szájban gyümölcsmix-buké, mégsem édes, de nem is kapar, csak csavar egyet a nyelven. Mi az?
Nyugdíjazásom óta a magánéletünkre szorítkozik a szendvics-dizájn, kirándulásokra visszük magunkkal az esztétikus és gusztusos remekműveket. A minap például kiruccantunk a Kánaánba.
Reggeleimnek van egy ismétlődő rítusa. Miközben elkészítem a früstökömet (ma zsidó tojás volt pirítóssal), az egyik macskánk felugrik a konyhaablak párkányára és keservesen nyávog.
Már úgy gondoltam, elfogyasztottuk az idei gránátalma-termés utolsó gyümölcsét is, amikor…
Gyermekként barbárnak és brutálisnak tűntek nekem a disznóölési ceremóniák, egyáltalán nem rajongtam értük, ellenben a fejedelmi vacsorafelhozatal elnyomta a gyomortájon keletkezett iszonyatomat. Annyira falánk voltam, hogy muszáj volt ennem mindenből.
Ha azt állítjuk, hogy a hajdani köményleves a szegény ember étke volt, akkor az ordaleves talán a földönfutóké. Mert nem kellett bele egyéb, mint víz, orda és só.