Noth Zsuzsánna: Keszeglesen
Pecáztál tovább, nem bővítve ki egyetértésben az időhatárt, s mi Bob kutyával elindultunk a part mentén kavicsok közt böngészni; hogy mi után és miért, nem tudni.
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Pecáztál tovább, nem bővítve ki egyetértésben az időhatárt, s mi Bob kutyával elindultunk a part mentén kavicsok közt böngészni; hogy mi után és miért, nem tudni.
Kánikulában.
A német irodalomtörténet leghíresebb csésze teáját 1806. október 20-án fogyasztották el. Aki átnyújtotta, Johanna Schopenhauer volt, aki kapta és megitta, Christiane Vulpius, pontosabban akkor már egy napja hivatalosan is Christiane von Goethe.
Számomra az úgynevezett fosóka szilva gyermekkori élményeket idéz meg.
– Nem tud megromlani – legyintett nagyi, / miután körbehunyorogta a fémdobozt. / Konzervnyitó, kotrás, lábas, sparhelt.
Felpaprikázva.
A hagymát is hagymával.
Mila nem csupán a szerelmi bánatot és csalódást gyúrja ki magából, de csodálatos kenyerei és süteményei jóvoltából lassan-lassan „belegyúrja” magát a falu apraja-nagyjának szívébe.
Eszegettük a fagyit, a tölcsér alja kezdett átázni, / pont, mint gyerekkoromban. / Ilyenkor el kell kezdeni kiszürcsölni alulról, de / közben a rigó csak dalolt, dalolt, / és a nádszál tetejére ült.