Falcsik Mari: Anyám és a faluja
hogy a házi tésztát túrót – folytatta – / finomabbra keserűbbre főzik? hogy ők / mindig egészen pontosan tudják? / és a vonat csak ingatott jobbra-balra minket / mint az én szenvedélyem minden kanyarban (…)
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
hogy a házi tésztát túrót – folytatta – / finomabbra keserűbbre főzik? hogy ők / mindig egészen pontosan tudják? / és a vonat csak ingatott jobbra-balra minket / mint az én szenvedélyem minden kanyarban (…)
Így fest egy (két) kávé Szarajevó történelmi központjában, a Baščaršija egyik kávézójában, egy szeptember végi szombat délelőttön.
Egy haiku az őszre.
Hosszú őszi reggelikhez.
melyik édesebb nem tudom / a császármorzsa vagy a rácsorgatott baracklekvár / vagy szavaid ahogy minap becéztél: császármorzsám baracklekvárom (…)
van abban valami felfoghatatlan / ahogy a márványkeménységű sütőtökből / vízbe aprítva és türelmesen főzve / tulajdonképpen magától / lágyan hullámzó krémleves lesz (…)
Csak a kezem figyelje, jó uram. / Az én csöpp, cselekvő, szép kezem. / A ruhám, ámbátor sárga, illedelmes, / nem illegetem magam a tejhez – / e kézzel nem én rendelkezem (…)
Gyerekként azt tapasztaltam, hogy a kávé egy olyan savanyú és keserű lé, amit a felnőttek is csak úgy tudnak meginni, ha legalább két kockacukrot tesznek bele. Ennek a tapasztalatomnak némileg ellentmondott az a csodálatos illat, amit a kávédaráló tetejének leemelésekor szippantottam be, mikor a kockacukor-függő felnőttek megkértek, hogy főzzek nekik kávét.
Örök emlék marad, amikor a repülő kotyogó vagy másfél méterre megemelkedve húzott el mellettem és terítette a forró italt a földre és a falakra.
s nincs előttem a nagymama arca / csak tudom: piros volt mint az alma / s konyhájában nyári napjainkat / jó fahéjszag édes fűszerillat / járta át s a meleg kamorába / teljesült az éhes gyerek álma
Nem iszom kávét. Ez kiderült abból az itt látható mail art küldeményemből is, amelyet mintegy két évvel ezelőtt a „coffe filter” című nemzetközi projektre küldtem; állítólag sikert aratott.
Sokáig csak akkor tudtam dolgozni, ha csend vett körül. Egy ideje azonban rájöttem, hogy létezik a csendnél jobb megoldás. Több is.