UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Kétezer-tizenegy június harmincadika, az első félév utolsó napja, nem lapzártára esett. Egyszerű csütörtök volt, amikorra az előző lapszám már leülepszik, lapzártája a múlt ködébe vész, az új pedig még épp hogy csak indul, jövője még képlékeny, még bármi lehet. Nekem mégis lap-zárta volt ez a nap, a Figyelő hetilap zártája.
Kérsz rá fokhagymát? Hallod, hozzád beszélek! Nem hallom. Igaz, pár másodperce még azon gondolkodtam, milyen lángost eszem fürdés után. Most csak őt nézem. Arcát a tenyerébe nyomja, nem akarja, hogy sírni lássák. A másik kezében a telefon, és csak azt ismételgeti: nem hiszem el, nem hiszem el.
Fura szerzet a szlavóniai grasevina, amit hajlamosak vagyunk a határ innenső oldaláról egyszerűen lerizlingezni. Pedig ezt a mostoha sorsú fehér bort komolyan kell venni. Ez a bor volt a délszláv háború alatt a túlélés záloga, majd az első békeévekben a tőkefelhalmozás forrása.
Munkahelyemen az étkezési munkaszünet húsz perce – ha nem üti fel a fejét valami rendkívüli és hamari feladat – többnyire tartalmasan, célirányosan, rendeltetésének megfelelően telik: ebédelek. De hol? És mit?
A születésnapi vacsorán komoly dilemma elé kerültünk, mire végigböngésztük az étlapot és a borlapot, végül – Krúdyra és Szindbádra tekintettel – egy velős csonttal kezdtük, fokhagymás pirítóssal.
Volt, aki csak egyszer jött be, aztán soha többet, más visszavágyott. Mi, ez utóbbiak, mint titkos idegenforgalmi látványosságot mutogattuk a Vichmann kocsmáját külföldi vendégeinknek, akik hitetlenkedve konstatálták, hogy ilyen még létezik. A törzsközönség jól ismerte egymást, szenteste 8 után rendre itt gyülekeztünk.
Jó hurkát a palócoknál lehet enni, jó májasat a Bácskában, véreset a dunántúli sváboknál. Kolbászban vitán felül a magyar Alföld a legerősebb. Hogy mit keresünk ezek után Szlavóniában? Egyértelmű, hogy a kulent, vagy bennfentesen szólva: kulint.
Régről itt maradt erőleveskockából / főzök levest, és rejtett tartalékok után / kutatok a kamrában, / hogy ne kelljen kimenni a házból.
Franciaországban enni: turistapróbáló feladat, hiszen az utazó bioritmusa jelentősen eltér a bennszülöttekétől. Harcolni kell az idővel, küzdeni a nyelvvel és hadműveletnek beillő stratégiát építeni a napi élelembeszerzés köré, miközben a gasztronómia édes otthonában vagyunk, azon belül ha éppen Lyonban, akkor meg egyenesen annak fővárosában!
Huszárrostélyoson – / azazhogy zsírbasült / kenyéren lovagolt / huszárosan mohó / egérke-éhem. / Citromkarikák úsztak / teámban néhanap, / Máshol-országból / csalizott / sárgahasú halak.
A cím ne tévesszen meg senkit: nem vámpíros történetről van szó, hanem egy gyümölcsdesszertről, kánikula idejére.
A csipkebogyó jó lesz reggelre. Beáztatjuk, aztán felforrósítjuk a levét. Amikor a kiskés már nem bírja a kővé dermedt és feketére aszalódott gyümölcsöt trancsírozni, az öreg székely cselhez nyúl, mogyorótörővel morzsolja szét.