B. Tomos Hajnal: Gasztro-limbó
Azon gondolkodom, / mi légyen mára a menü: / lassú tűzön párolt, / sanda félrepillantás, / kevés rejtett mosollyal megspékelve?
A felszolgált ízemlékek mennyiségi szemléletben szortírozva
Azon gondolkodom, / mi légyen mára a menü: / lassú tűzön párolt, / sanda félrepillantás, / kevés rejtett mosollyal megspékelve?
Tálcán kínálva. Jelenet a karanténnaplóból.
A mezőny eszményi futóidőben rajtolt el a napfényt alig áteresztő erdőben. Elsőként a százas sprinterhez kellett kihívni a légimentőket: egy keresztbe fekvő fatörzsben megbotlott, s eltörte a lábát.
Szurokfűként is bemutattuk már, csak akkor még csenevészebb volt. A természet antibiotikumának tartják.
Nem szeretek órák hosszat ácsorogni a tűzhely előtt, míg a zöldségek és a húsok megpuhulnak, ezért a teflon tejforralóval egyidőben vettem két alumínium kuktafazekat is, egy két- és egy négyliterest. A levest a nagyban főzöm, a pörköltöt a kicsiben.
Az úgy van, hogy ha épp leülünk egy helyen kávézni, akkor persze hogy fontos, milyen a kávé… na, de milyen a pohár, a csésze, a bögre, a findzsa? És milyen a hangulat, amikor készítik és leteszik eléd? Az ember magával viszi az élményt, a levegőt, a színeket, az illatokat, a beszélgetés hangulatát. És a csészét. Mert az hozzátartozik. Jó, nem minden helyről, de néhányról.
Amikor férjhez mentem 1972-ben, vettem egy teflon tejforraló lábost. (Akkor még nem volt tartós tej, forralással tartósítottunk.)
Ma nyitnak a prágai sörkertek és a dalmát kávéteraszok. Hogy mi a közös bennük? Az újság és a foci. Ma mindkettőért külföldre kell menni.
Most volt a Kollázs Világnapja…
Ugye, a színe vigasztalan zöld. Maga a gyümölcs kemény. Ám ha felvágjuk, láthatjuk, hogy legalább a bele piros. Elvileg ehető lenne, de cseppet sem édes, és puhának sem mondanám.
Albániában nem kolbászból, hanem fűszerbabérból van a kerítés. A babérlevél a krumplifőzelék elengedhetetlen kelléke, így a helyi „burek” helyett gyakran voltam főzelékgyanús kívánós.
Egy születésnapra.