Gergely Tamás: Úszni az illatban
Primőr! Belga eper Hässelby Gårdban (Svédország). Már a több mint egy hete megjelent, de a vírustól való félelmünkben csak a minap merészkedtünk el a szomszédunkba.
A felszolgált ízemlékek mennyiségi szemléletben szortírozva
Primőr! Belga eper Hässelby Gårdban (Svédország). Már a több mint egy hete megjelent, de a vírustól való félelmünkben csak a minap merészkedtünk el a szomszédunkba.
Ezt a csaknem 1500 oldalas regényfolyamot azért merészeltem kulinárpentalógiának elkeresztelni, mert a regény főszereplői az ízek révén vernek gyökeret itthon.
Az idő hagy rajtam nyomot, vagy én az időn? Jelenet a karanténnaplóból.
Annak idején a munkahelyemen persze mi is főztünk kávét a kollégáknak, a főnöknek. Két forint volt egy adag ára – a hatvanas évek második felében járunk –, ott gyűlt a pénz a kávéfőzőgép mellett. Én azonban soha nem ittam.
Fiatalasszony koromban Pomázról jártam be a munkahelyemre a Gellért térre, heti hat és fél napra, így két gyerek mellett nem maradt volna szabadidőnk, ha komplikált ételeket készítek. Akkoriban találtam ki gyorsételeket, például a kuktás csirkét.
A születésnaposnak.
Amint tíz foknál melegebb van, a saarlandiak elkezdenek grillezni – a teraszukon, a kertjükben, vagy a szabadban. A Saar folyón kis grillhajókat lehet bérelni, aminek a közepén foglal helyet a grillállomás.
A tálcatologató a mai Petőfi utcában volt. Arra már nem emlékszem, hogy akkor milyen hazafias megnevezése lehetett. A lényeg, hogy a neoncsövekre ragadt rengeteg légypiszoktól s cigarettafüsttől egészen családiasnak tűnt a környezet.
Unokától „örökölt” gyerektányéron.
Több mint harminc évvel ezelőtt volt alkalmam a brádfalvi autóbusz-állomáson virşlit enni. Egy füstölgő bádogbódéban árulták, s mintegy félórás sorban állás után, barna csomagolópapírban nyomta a kezembe.
A barátnőm belevaló nő, de azt bizton állíthatom: nem tesz olyat, hogy ide nyúl, oda kap, és már kész is a finom ennivaló. Én ma reggel ezt tettem. És a kreációmat róla neveztem el.
Történt ugyanis ötven évvel ezelőtt, hogy dédnagymamám egy Nagyberki nevű kis faluban diófát ültetett a ház udvarára. Diófának lenni kell a kertben, először persze évekig nem terem, utóbb viszont nekiiramodik, és tápláló csontkobakokkal potyogtatja tele maga körül a gyepet.