Sós Evelin: Mesetabletta #5 – Kenyérmentő praktikák
Anyukámat gyakran megkértem annak idején, hogy készítsen nekem morzsás tojást. Ez egy olyan étel, amelyet a spórolásnak köszönhetek.
Magyarországi abroszok emlékezete
Anyukámat gyakran megkértem annak idején, hogy készítsen nekem morzsás tojást. Ez egy olyan étel, amelyet a spórolásnak köszönhetek.
Minimum három dolgot van mód ünnepelni május elsején. Az első – történetiségét tekintve – ugyebár a munka. A második az uniós csatlakozás. A harmadik a Kantin.
Felnőttkoromban már nem bíbelődött a Szikra Gyufagyár és a többi gyártó a címkék felragasztgatásával, közvetlenül a skatulyára nyomtatták a színes reklámképeket, akkor kezdtem el a kiürült skatulyákat egy zöld foltos kerámiatálban gyűjteni.
Szombaton oltottan és óvatosan kiültünk az első közös kávéra. Sütött a nap, a kávé zamatos, az ég kék. Egészen olyan, mint egy normális életben.
A terasznyitás napján eszembe sem jutott teraszt nyitni.
Több mint egy év után – maszkban, de oltásigazolással a zsebemben – kiszabadultam a termelői piacra, s nem tudtam megállni, hogy mindent, de mindent megvegyek, ami csak kapható volt.
Több mint egy éve home office-ban. De ma, kikerázva, rendes ruhában, vásárolni majd ebédelni indultam, mert Terasz! És mert egyszer élünk.
A legutóbbi karácsonykor a szokásosnál is jobban rajongtam a szaloncukorért.
Váratlan látogató, kávészünetben.
Gyermekkoromban egyféle konyharuha volt kereskedelmi forgalomban. Négyzet alakú, fehér lenvászon, a szélén halványkék, piros vagy zöld beleszőtt csíkokkal, közepén keskenyebb csíkokkal bekockázva.
Az utolsó padban ültem, és újabb és újabb produkciókkal kápráztattam el az osztálytársaimat. Azt mutattam be mindig, hogy én nem figyelek az órán.