Sós Evelin: Mesetabletta #1 – Rántott párizsi
Néha elgurul a mesetabletta, és csak jönnek, jönnek a történetek… Most például megnéztem a heti menüt, és látom, hogy pénteken rántott párizsi lesz.
Magyarországi abroszok emlékezete
Néha elgurul a mesetabletta, és csak jönnek, jönnek a történetek… Most például megnéztem a heti menüt, és látom, hogy pénteken rántott párizsi lesz.
Igaz, lassan hét éve annak, hogy Erdélyi Z. Ágnes varázslatos és igaz balatoni „kulinármeséi” és Szalontai Ábel táj- és ételfotói közös albumba rendeződtek, mégsem elkésett és időszerűtlen röviden bemutatnunk ezt a klasszikus értékű, szépséggel, bölcsességgel, életszeretettel, továbbá a nemes ételek és borok szeretetével teli könyvet.
Emlékszem, tavaly is pont a szülinapom környékén rendeltek el szigorításokat. Akkor szinte minden zárva volt. Az idén azonban már rutinosan rendeltünk online az azóta rutinossá vált cukrászdából tortát és a már régóta bevált helyről ebédet. Japán ízvilágú ebédet.
A kicsi lakásban, ahova költöztem, a nyolcvan centiméteres munkalapon – a csöpögtető tálca és a fűszertartó tégelyek mellett – már nem fért el sehogy sem a kenyérpirító, ezért a villanytűzhely hátsó nagy főzőlapjára raktam, hiszen sosem használok egyszerre három lapot.
Kedd reggel, ahogy nyitottam a hűtőm ajtaját, tőből kiszakadt. Jobb kézzel függőlegesen megtámasztva az ajtót, ballal kikaptam a polcról a párizsit. A reggelim szikkadt kenyérre és öt szelet párizsira korlátozódott…
Tehát, hogy is van ez: / zongoratanár túrós sütit készít, amit felfalunk / majd megmutatja a titkot.
Ma nőnapra meglepetésként kaptunk egy nagy franciakrémest.
Nagyböjt idején a mai ebédről írást küldeni a Kantinnak talán kissé szemtelen vállalkozás, hiszen az étkezés öröme a böjttel, annak lényegével önmagában antagonisztikusnak tűnhet.
Gyermekkoromban még nem volt filteres lógatós tea, mindenki hasas, csőrös, fedeles alumínium teafőzőben készítette a teát. Beletöltöttük a vizet, feltettük a tűzhelyre, és amikor forrt a víz, beleszórtunk egy kiskanál teafüvet.
A kések listáját is nagyszüleim huszonöt centiméteres pengehosszúságú, pengevékony és pengeéles hegyes késével kell kezdenem, mert ez a több mint száz éves kés, a legrégebbi a családban.
Csak álltam és megigézve bámultam. Ritkán találkoztam ilyen szépséggel. Áradt belőle a természet, az egészség kalandra csábító illata.
A hecsedlilekvárt annak idején a piacról beszerzett alapanyagból főztük otthon, ám a ribizlilekvárt teljesen mi hoztuk össze, az elejétől a végéig.